Elcsípték az Orbánt graffitivel gyalázó Simicska Lajost

Veszprémben indult kisebb körútra Simicska Lajos, hogy a korábban Orbán Viktorról kifejtett véleményét hirdetőoszlopokon is megjelenítse.

Kedden hajnalban Simicska Lajos üzletember Veszprémben elindult és hirdetőoszlopokra írta fel a több mint két évvel ezelőtt elhíresült mondatát: "Orbán egy geci". A milliomost az ötödik oszlopnál csípték el – Simicska szerint az igazoltató rendőrök "nagyon udvariasak voltak".

Mivel saját cége hirdetőfelületeire írta fel a véleményét, úgy gondolja, hogy joga van hozzá. Az oszlopokon korábban az Orbán-közeli embereket gengszternek nevező plakátok álltak, amelyeket azonban egy új törvényre hivatkozva eltávolítottak.

2015 februárjában írtuk meg, hogy az Indexnek adott interjúban Simicska Lajos, Orbán egykori bajtársa azt mondta, kirúg minden orbánistát, és a miniszterelnököt is erős szavakkal illette. Az üzletember arra reagált, hogy egyszerre mondtak fel a médiabirodalmához tartozó három médium vezetői.  „Maga szerint mi más történhetett itt? Mondom, le is írhatja, Orbán egy geci” – jelentette ki.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?