Demokraták: megállapodás született Trumppal az álmodozók helyzetének rendezéséről

A Demokrata Párt vezető politikusai szerda este bejelentették: Donald Trump elnök megállapodott velük az Egyesült Államokban álmodozóknak nevezett fiatal illegális bevándorlók helyzetének rendezéséről.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője és Chuck Schumer, a szenátus demokrata politikusainak vezetője jelentette be a megállapodás tényét. Az egyezség a Fehér Házban, egy díszvacsorán született meg, amelyre az elnök csak a demokraták vezető politikusait hívta meg, a Republikánus Pártéit nem.

Trump állítólag megígérte, hogy védelmet biztosít a gyermekként illegálisan az országba hozott fiatalok kitoloncolása ellen, vagyis továbbra is tiszteletben tartja az úgynevezett DACA-programot. Az Elhalasztott Intézkedés a Gyermekkorban Érkezetteknek (DACA) nevű program - amelyet 2012-ben elnöki rendelettel hozott létre Barack Obama - a kitoloncolástól védi az érintett mintegy nyolcszázezer, többségében mexikói és latin-amerikai fiatalt, akit illegális bevándorlókként a szüleik vittek az Egyesült Államokba.

Jeff Sessions igazságügyi miniszter szeptember 5-én jelentette be, hogy a kormány hatályon kívül helyezi a DACA-progamot. Donald Trump akkor közölte: a programot visszavonják ugyan, de csak hat hónap múlva, a kongresszusnak addig ki kell dolgoznia a helyzet átfogó rendezésének törvényi feltételeit.

A visszavonás fogadtatása vegyes volt. A demokraták egyhangúlag elítélték és a republikánusok is megosztottak a kérdésben. Paul Ryan házelnök szerdán későn délután egy televíziós interjúban azt mondta, nem szabad a fiatal bevándorlókat visszaküldeni szülőföldjükre, amelyet nem is ismernek, mert tőlük függ az Egyesült Államok fejlődése.

Pelosi és Schumer a fehér házi vacsora után közös közleményben szögezte le, hogy „egyetértettünk a DACA-programban biztosított védelem gyorsan megtörténő törvénnyé formálásában, és abban, hogy a falépítést kizárva olyan csomagtervet dolgozunk ki a határok biztonságának erősítésére, amely mindkét félnek megfelel”.

A Fehér Ház egyelőre nem erősítette meg a két demokrata párti politikus által elmondottakat, sőt közleményük megjelenése után Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője pontosított. „A fal megépítésének kihagyása bizonyosan nem volt a megállapodás része” - közölte Twitter-üzenetben a szóvivőnő.

A bevándorlási politikában szigorúságot képviselő és számon kérő iowai republikánus képviselő, Steve King azonnal reagált a demokraták bejelentésére. A politikus Twitteren azt írta, hogy ha a hírek igazak, Trump „szavazóbázisa szétrobbant, helyrehozhatatlanul tönkretették, és visszavonhatatlanul elveszítette illúzióit. Ezek után már nincs ígéret, amely hiteles lenne”.

Szerda délután, még a vacsora előtt, Donald Trump a Fehér Házban fogadta a mérsékeltnek nevezett demokrata párti és republikánus törvényhozók egy csoportját, és azt sürgette, hogy minél előbb alkossanak törvényt a DACA-program által védett fiatalokról, akiket az amerikai politikai és közbeszéd álmodozóknak nevez. „Nem akarunk megfeledkezni a DACA-ról, azt kell megvizsgálnunk, hogy tehetünk-e valamit kétpárti együttműködéssel a DACA és általában a bevándorlás problémájának rendezésére” - fogalmazott az elnök.

Az álmodozóknak (Dreamers) nevezett fiatalok az Egyesült Államokat tartják hazájuknak, de semmiféle hivatalos dokumentumuk nincs. Trump elnökválasztási kampányának egyik ígérete az volt, hogy kiutasíttatja őket az országból, és megszünteti a nekik védelmet nyújtó programot.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?