Szanyi "románozása" miatt magyarázkodott Mesterházy

Helytelennek nevezte Szanyi Tibor románozós kijelentését Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki pontosabb fogalmazásra szólította fel hétvégén a szocialista országyűlési képviselőt.

Mesterházy Attila szerint párttársa csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a február 5-i gyulai békemeneten ezúttal román anyanyelvű résztvevők is voltak - miközben az egyik korábbi fővárosi megmozduláson lengyel szimpatizánsok tüntettek a kormány mellett.mest

Szanyi Tibor, az MSZP országos elnökségének tagja a békemeneten való felszólalása előtt azzal tréfálkozott, hogy románul fogja köszönteni a békemenet résztvevőit, mert szerinte sokan Romániából érkeztek. A pártelnök azt mondta: megkérte Szanyi Tibort, hogy legközelebb fogalmazzon pontosabban.

"Nem volt helyes és pontos Szanyi Tibor megfogalmazása. Kértem, hogy máskor egy kicsit megfontoltabban fejtse ki véleményét, de a szándékát értettem. Én biztos nem mondtam volna ilyet" – mondta Mesterházy Attila.  

Kimaradt?