Maduro hamarosan üzenetet küld Trumpnak

Caracas és Washington közt történelmi mélyponton vannak a kapcsolatok, ezért párbeszédre van szükség - mondta Nicolás Maduro venezuelai államfő kedden a caracasi elnöki palotából közvetített televíziós beszédében.

„Sajnos jelenleg a legrosszabb a viszony az Egyesült Államok kormányával” - állapította meg a dél-amerikai ország népszerűtlen vezetője. Ugyanakkor pedig kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédre sürgette Donald Trump amerikai elnököt a kapcsolatok helyreállításának céljából.

A venezuelai elnök egyben bejelentette, hamarosan üzenetet küld Trumpnak. „Neked és nekem beszélnünk kellene” - intézte szavait Trumphoz Maduro. „Csak beszéddel érthetjük meg egymást” - mondta, és ismételten megerősítette, hogy kész telefonon beszélni az amerikai elnökkel, aki eddig elzárkózott ettől.

Maduro szót ejtett a kormányzatával szembeszálló és a tilalom ellenére külföldre menekült Luisa Ortega Díaz leváltott főügyészről is, aki jelenleg Kolumbiában tartózkodik. Reményét fejezte ki: Bogotá kiadja őt 120, Kolumbiába szökött „bűnözővel” együtt, hogy - mint fogalmazott - hazaárulásukért törvényszék vonja felelősségre őket.

Ugyanakkor a kolumbiai bevándorlási hatóságok a nap folyamán közölték, hogy Ortega Brazíliába utazott tovább. Korábban Juan Manuel Santos kolumbiai elnök a Twitteren bejelentette, hogy Ortega kormányának védelmét élvezi, és menedéket kaphat országában, amennyiben ezt kérné.

Augusztus 5-én a venezuelai alkotmányozó nemzetgyűlés egyik első teendője volt, hogy eltávolította posztjáról a Maduro elnökkel szakító Luisa Ortegát, és elrendelte bíróság elé állítását, megerősítve ezzel az ellenzéknek azt a félelmét, hogy a testület a kormány bírálóinak eltörlésére használja majd fel „mindenek felett álló” hatalmát.

A főügyész ezt megelőzően bejelentette, hogy tömeges választási csalás gyanújával vizsgálatot indított a venezuelai kormány és a választási hatóságok ellen.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?