Trump: mindkét oldal hibáztatható az erőszakért Charlottesville-ben

Donald Trump amerikai elnök a kedd délutáni nyilatkozatában a bal és a jobboldali csoportokat egyaránt hibáztatta a Charlottesville-ben történt atrocitásokért.

Álláspontja szerint mindkét oldalon voltak tévedések. „Az egyik oldal rossz, a másik oldal szintén nagyon erőszakos volt, szemernyi kétségem sincs efelől. Szerintem mindkét fél hibáztatható. Elítélem a neonácikat és a fehér felsőbbrendűséget hirdetőket, de higgyék el nekem, a demonstráción nem mindenki volt neonáci vagy fajgyűlölő” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy addig nem akart egyértelmű nyilatkozatot tenni, amíg nem volt tisztában valamennyi ténnyel. Ezzel azokra a bírálatokra utalt, amelyek mind republikánus, mind demokrata párti politikusok részéről érték őt azért, mert a halálos áldozatokat is követelő zavargások kirobbanásakor megnyilatkozott ugyan, elítélte az erőszakot, de csak hétfőn nevezte néven a felelősöket. „Szeretek korrekt lenni, meg akarom ismerni a tényeket” – szögezte le. Hozzátette: a szombati „szörnyűséges nap volt” az amerikai nemzet számára. Az ellentüntetőkbe belerohanó autó vezetőjét gyilkosnak, tettét megbocsáthatatlannak nevezte.

Az ENSZ-főtitkár Twitter-üzenetben ítélte el a rasszizmust

António Guterres ENSZ-főtitkár keddi Twitter-üzenetében ítélte el a rasszizmust és az idegengyűlöletet, miután a virginiai Charlottesville-ben erőszakba fordult egy szélsőjobboldali rendezvény a hétvégén.

„A rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus, az iszlamofóbia megmérgezik társadalmainkat” – írta Guterres a szombaton Charlottesville-ben megtartott szélsőjobboldali demonstrációra utalva. „Fel kell lépnünk ellenük. Mindenkor és mindenhol” – olvasható tovább a világszervezet főtitkárának a bejegyzésében.

A virginiai Charlottesville városában az úgynevezett alt-rightnak vagy alternatív jobboldalnak nevezett szélsőjobboldali csoportosulás szombati rendezvényén szabadult el az erőszak; ellentüntetők jelentek meg és a két csoport összecsapását a könnygázgránátokat is bevető rendőrségnek kellett megfékeznie.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?