Felmérés: egyre liberálisabbak az amerikai muzulmánok

Egyre liberálisabbak az amerikai muzulmánok vallási és társadalmi értelemben – derül ki a Pew Research felméréséből.

A felmérés alapján inkább liberálisak az amerikai muzulmánok, és sokan azt vallják, hogy az iszlám tanításai többféleképpen értelmezhetők. 10 évvel ezelőtt 57, most 64 százalék gondolja ezt így. A többségük szerint fontos az istenhit, 69 százalékuk szerint ugyanakkor fontos a társadalmi igazságosságért dolgozás, 62 százalék pedig a körneyzetvédelem ügyét is kiemelte.

A többségük ugyanakkor nem fogadja el Donald Trumpot (44 százalékuk szavazott, minden 10 emberből 8 Hillary Clintonra és csak 8 százalék Trumpra) és aggódva figyeli az amerikai változásokat. Ettől függetlenül és a vallási extremizmus, valamint vallási diszkrimináció ellenére reményteliek. 2011 óta 10 százalékkal nőtt azok száma, akik aggódnak az iszlám nevében történő vallási extremizmus miatt – ez azt jelenti, hogy ma minden 10 amerikai muzulmánból 8 vélekedik így. Minden négy válaszadóból három szerint legfennebb minimális támogatottságot élvez a vallási extremizmus amerikai muzulmánok körében, 6 százalék szerint azonban jelentős a támogatottság, 11 százalék szerint pedig valamennyire érezhető ez. 75 százalékuk mindenféle erőszakot elítélt.

A homoszexualitással szembeni attitűd is sokat változott: 2007-ben még csupán 27 százalékuk fogadta el, ez mára 52 százalék. Arról vita van, hogy a növekvő arány az integrálódás eredménye vagy a már az Egyesült Államokban született új generációknak köszönhető. Azt tudni lehet, hogy a bevándorló muzulmánok 49, az USÁ-ban született muzulmánok 69 százaléka elfogadó a melegekkel szemben, és mindkét csoportban 20 százalékos növekedés volt mérhető.

A mérések során fontos nemi különbségeket is feltártak: a muzulmán nők 57, a férfiak 43 százaléka mondta, hogy nehezebb a muzulmánok sorsa az Egyesült Államokban, a nők 54, a férfiak 37 százalékát dühíti Trump, ugyanakkor a nők 44 százaléka gondolja, hogy a többség barátságos a muzulmánokkal szemben, míg a férfiak 65 százaléka vélekedik így. Egyes szakértők szerint ez annak köszönhető, hogy a nők hordanak fejkendőt, így válnak láthatóbbá és könnyebben beazonosíthatóvá.

A felmérés 1001 amerikai muzulmán megkérdezésével történt több nyelven, 2017 január 23 és május 2. között. A hibahatár 5,8 százalékos.

Az Egyesült Államokban az elmúlt egy évtizedben folyamatosan nőtt a muzulmánok száma, évi százezer újabb személlyel. Ezzel 3,35 millióra növekedett a számuk, ami az amerikai lakosság körülbelül egy százalékát teszi ki.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?