Háborús helyzet Hamburgban – Putyin stábját is megtámadták

Háborús helyzet alakult ki Hamburgban, a G20 csoport csúcstalálkozójának kezdetén. Sajtóértesülések szerint a helyi rendőrség sürgős erősítést kért más tartományoktól, elismerve, hogy alábecsülte a Húszak találkozója ellen szervezett megmozdulások veszélyességét. Putyin biztonsági stábját is megtámadták. 

Reggel több személyautót és rendőrautót felgyújtottak a találkozó helyszíne – a hamburgi nemzetközi vásár és kongresszusi központ területe – közelében fekvő Altona nevű negyedben. A belvárosban pedig az Alster folyó partján tüntetők blokád alá vettek egy utcát, amely Donald Trump szállása és a találkozó helyszíne között húzódik. 

A rendőrség vízágyúval oszlatta fel a blokádot, mert az utca az amerikai elnök egyik lehetséges útvonalának része. Donald Trumpnak és kíséretének végül egy hosszabb útvonalon, a belvárost megkerülve kellett eljutnia a tanácskozásra.

Vízágyúval számoltak fel egy másik blokádot is, amelyet a vásárvároshoz vezető egyik utcán alakítottak ki az úttestet elfoglaló tüntetők. Délelőtt Hamburg belvárosában számos további ponton is erőszakos akciók történtek, globalizációellenes, szélsőbaloldali demonstrálók rendőröket támadtak meg, kirakatokat törtek be és gyújtogattak. 

Egy rendőrségi helikopterre tűzijátékrakétát lőttek ki, és nem sokkal találtak mellé. Délig legkevesebb 28 rendőr sebesült meg a zavargásokban. Sajtóértesülések szerint megtámadták Putyin biztonsági stábját is, illetve a zavargók a Park Hyatt Hotel ellen indultak, ahol az orosz, a dél-koreai és az ausztrál elnök lakik a világcsúcs idejére.

Az erőszakoskodó tüntetők célja a tanácskozás akadályozása és a bejutás a résztvevők védelmében elzárt területekre. Fennakadást ugyan nem sikerült elérniük, valamennyi delegáció rendben elért a helyszínre, de a csúcstalálkozó egyik kísérőrendezvényét ellehetetlenítették; Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter biztonsági okokra hivatkozva lemondta részvételét a G20 Global-Classroom (G20 globális osztályterem) nevű kezdeményezés pénteki fórumán, amelyen diákokkal beszélgetett volna.

A zavargások csütörtök este kezdődtek, amikor a G20 – Üdv a pokolban (G20 – Welcome to Hell) elnevezésű tüntetésen a rendőrség megpróbálta leválasztani a feketébe öltözött, és a német szabályokkal ellentétben maszkot viselő tüntetők csoportját – az úgynevezett fekete blokkot – a békés demonstrálók tömegétől. Helyszíni jelentések szerint először a rendőrök kezdtek erőszakot alkalmazni. A helyzet a demonstráció után egyre inkább elmérgesedett, a fekete blokk aktivistái és a rohamrendőrök a város számos pontján összecsaptak. Az adatok reggeli összesítése alapján 111 rendőr megsebesült, 29 tüntetőt előállítottak, 15-öt őrizetbe vettek. A megsebesült tüntetők számát nem tartalmazza a rendőrségi statisztika.

A G20 csoport kétnapos tanácskozásának biztosítására nagyjából 20 ezer rendőrt vontak össze Hamburgban más tartományokból és külföldről. Azonban pénteken, a zavargásokkal eltelt éjszaka után a tartományi rangú Hansa-város rendőrsége sürgősen további segítséget kért, arra hivatkozva, hogy alábecsülte a helyzetet – jelentette hírportálján a Die Welt című lap.

Kapcsolódók

Kimaradt?