Katari válság: diplomáciai blokád, veszélyben az élelmiszerellátás

Hétfő reggel óta hét állam jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral.

Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir kuvaiti emír kedden rendkívüli látogatást készül tenni Szaúd-Arábiában és Katarban, megfigyelők szerint azért, hogy segítsen helyreállítani a kapcsolatokat Doha és a környező Arab-öböl menti államok között. Dzsábir hétfői telefonbeszélgetésükben felszólította Tamím bin Hamad ász-Száni katari emírt, hogy fordítsa erőfeszítéseit a diplomáciai válság rendezésére, egyben „kifejezte kívánságát”, hogy a katari vezető tartózkodjon olyan lépésektől, amelyek a helyzet elmérgesedéséhez vezethetnének – jelentette a KUNA kuvaiti állami hírügynökség.

Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni sejk, katari külügyminiszter az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak elmondta, hogy a katari emír elhalasztotta televíziós beszédét a kuvaiti emír közvetítő küldetésének sikere érdekében. Közölte azt is, hogy országa kész a diplomáciai válság párbeszédes rendezésére. Megjegyezte ugyanakkor: néhány állam azon van, hogy gyámság alá helyezze Katart, de Doha ezeket a próbálkozásokat a leghatározottabb módon elutasítja.

Hétfő reggel óta hét ország, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Líbia, Jemen és a Maldív-szigetek jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral arra hivatkozva, hogy Doha terroristákat támogat és beleavatkozik a belügyeikbe. Egyiptom a légterét is elzárta a katari repülőgépek elől – ez érinti a Qatar Airways, az Etihad Airways és az Emirates járatait.

A többi között Szudán is aggodalmának adott hangot a kialakult helyzet miatt, és felajánlotta, hogy közvetítőként jár el a felek között.

Katar szerint igazságtalan és megalapozatlan, hogy az arab országok megszakították vele a diplomáciai kapcsolatokat és hazugságkampánnyal igyekeznek gyámság alá helyezni.

Katar egy félszigeten fekszik az Arab-öböl nyugati felén. Szárazföldön csak Szaúd-Arábiából közelíthető meg. Ám miután Szaúd-Arábia és szövetségesei megszakították diplomáciai kapcsolatukat Dohával, Rijád a határt is lezárta, pedig Katar élelmiszerellátása teljes mértékben a Szaúd-Arábiából, közúton behozott élelmiszerszállítmányoktól függ.

Kapcsolódók

Kimaradt?