FRISSÍTVE - Erdogannak áll a zászló a törökországi népszavazáson

FRISSÍTVE: Török sajtójelentések szerint az igen szavazatok aránya 51,34 százalék a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett.

Korábban, a szavazatok 94 százalékos feldolgozottságánál az elnöki rendszer bevezetését támogató igen szavazatok 51,9 százalékon, a változtatást ellenző nem voksok 48,1 százalékon álltak  a vasárnapi referendumon Törökországban – jelentette a török média.

A török nagyvárosok közül Isztambulban és Ankarában is előnyre tettek szert a nem szavazatok. A Boszporusz-parti metropoliszban 50,9, a fővárosban pedig 50,1 százalékon állnak az elnöki rendszer bevezetése elleni voksok.

Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes a Habertürk című tekinytélyes napilap jelentése szerint úgy nyilatkozott, hogy az igen szavazatok elmaradnak a várt aránytól, de így is vezetnek. A Habertürk adatai alapján a részvételi arány 86,7 százalékos volt.

FRISSÍTÉS: Az alkotmánymódosítást támogató igen szavazatok kerültek többségbe vasárnap a Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazáson - jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök hívei ezrei előtt a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának erkélyéről tartott beszédében.

A kormányfő úgy fogalmazott: "a nem hivatalos eredmények szerint a népszavazás igennel fejeződött be. Mindenki biztos lehet benne, hogy ezt az eredményt népünk békéje céljából a legjobb módon használjuk majd fel. Ennek a választásnak nincs vesztese, egész Törökország nyert vele. Büszkék vagyunk rá, hogy a nemzet egy nézetet vall velünk" - tette hozzá.

Török sajtójelentések szerint az igen szavazatok aránya 51,34 százalék a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?