Nagyrészt nyugalomban zajlott a törökországi népszavazás

Bezártak az urnák vasárnap délután Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás végeztével. Az ország 32 keleti tartományában reggel 7 és délután 16 óra, míg 49 nyugati tartományában reggel 8 és délután 17 óra között lehetett voksolni.

Valamennyi tartományban elkezdték összeszámolni a szavazatokat. A referendum egy incidenstől eltekintve nyugalomban folyt. A Dogan török hírügynökség jelentése szerint a tragédia a főként kurdok lakta délkeleti Diyarbakir tartomány Cermik körzetének egy kis falusi szavazóhelyiségénél történt. Az iskola udvarán politikai nézeteltérés miatt két rokoni kapcsolatban álló csoport összeszólalkozott, és a vitában szúró-, illetve lőfegyverek is előkerültek. A csetepatéban szerzett sérüléseik következtében hárman életüket vesztették. A csendőrség teremtett rendet a helyszínen. Az esettel kapcsolatban két embert őrizetbe vettek.

​A népszavazás biztonságáért országszerte 380 ezer rendőr és csendőr felelt. A szavazócédulákon az elnöki rendszer bevezetését támogató „igen” felirat fehér alapon, az alkotmánymódosítást ellenző „nem” pedig barna háttér előtt szerepelt. A választók pecséttel jelölték meg a lap preferált felét.

Szintén a Dogan számolt be arról, hogy a Szíriával határos dél-törökországi Hatay tartomány Reyhanli körzetében több szavazóhelyiségben „igen” felirat szerepelt a pecséteken. A körzeti választási tanács döntése nyomán az érintett pecséteket begyűjtötték, és az „igen” feliratot a többi pecséten is szereplő „választás” feliratra cserélték. A voksolás ez idő alatt szünetelt. Később a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Sadi Güven azt nyilatkozta, hogy az „igen” feliratú pecsétekkel megjelölt szavazólapok is érvényesnek számítanak.

Az YSK határozata értelmében helyi idő szerint reggel 6 órától éjfélig tilos alkoholos italt árusítani, továbbá nyilvános helyen alkoholt fogyasztani Törökországban. Az urnazárást követő első órában, tehát este 6 óráig tilos a népszavazás eredményére vonatkozó hír, becslés, vélemény közzététele a sajtóban. Ezután is egészen 9 óráig csak a YSK által közölt információkat lehet nyilvánosságra hozni.

Az elnöki rendszer bevezetéséről döntő referendumon belföldön 55,3 millió, külföldön nem egészen 3 millió választásra jogosult török állampolgár adhatta le voksát. A 18 pontból álló alkotmánymódosítás révén Törökországban megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalapításakor létrejött miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnának át.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?