Egy hete folyamatosan tüntetnek az új szerb elnök ellen

Vasárnapra is tüntetéseket jelentettek be az Aleksandar Vučić megválasztása ellen tiltakozó diákok Szerbia több városában.

Vučićot, aki a szélsőjobboldali Szerb Radikális Pártban kezdte pályafutását a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Šešelj helyetteseként, és Slobodan Milošević tájékoztatási minisztereként is szolgált, a múlt vasárnap nagy fölénnyel, a szavazatok 55 százalékával már az elnökválasztás első fordulójában elnökké választották.

Bár magát a szavazást az ellenzék és a külföldi megfigyelők is szabályosnak és demokratikusnak ismerték el, a tiltakozó diákok választási szabálytalanságokat emlegetnek, egyben azzal vádolják Vučićot, hgy diktatúrát épít. Az eddigi legnagyobb, szombati demonstrációkon emellett a Danas című ellenzéki napilap ellehetetlenítése és lehetséges megszüntetése ellen is tiltakoztak.

Szombaton a tüntetők a béremelést követelő rendőr- és katonaszakszervezetekhez csatlakozva tiltakoztak. Egyben azt is bejelentették, hogy mindaddig folytatják a tüntetéseket, amíg nem írnak ki új választásokat, nem váltják le a szerintük az alkotmányt megsértő választási bizottságot és a közszolgálati televízió, illetve a médiahatóság vezetését.

Annyit már elértek, hogy több helyen is megismétlik a szavazást, így egyelőre nem is hirdethették ki a hivatalos végeredményt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?