Az Egyesült Államok szankciókra készül Szíria ellen

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter bejelentette, hogy Washington szankciók foganatosítására készül Szíria ellen. 

A floridai Mar-a-Lagóban újságírókkal folytatott beszélgetésén Rex Tillerson külügyminiszter csalódottságának adott hangot amiatt, ahogyan Oroszország reagált a Szíriára mért amerikai légicsapásokra. Az amerikai diplomácia vezetője szerint ez azért is kiábrándító, mert azt jelzi, hogy Moszkva változatlanul támogatja Bassár el-Aszad szír elnököt és rendszerét.

A szintén Mar-a-Lagóban tartózkodó Steve Mnuchin bejelentette, hogy Washington a közeljövőben gazdasági szankciókat hoz Szíria ellen az idlíbi gáztámadás megtorlásaként. "Arra számítunk, hogy ezeknek a szankcióknak döntő következményeik lesznek" - fogalmazott a pénzügyi tárca irányítója, hozzátéve, hogy a szankciókkal mindenkit el akarnak rettenteni attól, hogy Szíriával üzleteljen.

Közben Washingtonban a törvényhozók - mindkét pártból - támogatásukról biztosították Trump elnök döntését a Szíria elleni légicsapásokról, ám egyúttal azt is kérték, hogy a Fehér Ház terjessze elő stratégiáját a konfliktus átfogó megoldására, és a következő lépéseknél az elnök konzultáljon a kongresszussal. Nancy Pelosi, a képviselőház kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője például Paul Ryan házelnökhöz címzett levelében hívta fel a figyelmet arra, hogy "egy szuverén nemzet elleni katonai erő alkalmazásához az alkotmány értelmében a kongresszus felhatalmazására van szükség".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?