Felgyújtották a parlament épületét a dühös paraguayi tüntetők

Feldühödött tüntetők törtek be pénteken a paraguayi törvényhozás épületébe, amit fel is gyújtottak, írja az Euronews.ro. Dühüket az váltotta ki, hogy a szenátorok egy része titokban szavazott az alkotmány módosításáról, ami lehetővé teszi Horacio Cartes elnöknek, hogy újra lehessen választani.

A diktatúra 1989-ben történt bukása után tiltotta Paraguay alkotmánya, hogy az ország vezetője újraválasztható legyen. Az ellenzéki Haladó Demokrácia Párt képviselője, Desiree Masi a szavazást puccsnak nevezte, és felszólította a civileket, hogy csatlakozzanak az ellenálláshoz.Az erőszakos összeütközések óráról órára egyre durvábbak lettek, amire a rohamrendőrök könnygázzal, vízágyúkkal és gumi lövedékekkel igyekeztek oszlatni a tiltakozókat. Amikor néhány dühös tüntető a kongresszus épületében tüzet gyújtott, még többen az épületben voltak, több politikus és újságíró megsebesült.

Carlos Filizzola szenátor kiállt a titkos szavazás mellett. „Semmi nem történt, ami az alkotmányt sértené. Ismétlem, a mai ülésen a 25 szenátor a törvények szerint járt el, betartva a szabályokat” – mondta Carlos Filizzola szenátor.

A kongresszusban a 45-ből 25 szenátor gyűlt össze titokban a szavazáson. Ennyi szavazat elegendő az alkotmány módosításához. A lépés ellenzői szerint az intézkedés gyengíti Paraguay demokratikus intézményrendszerét, és hangsúlyozzák, hogy a szavazás illegális volt.

Horacio Carter államfő nyugalomra és az erőszak elutasítására intett Twitter-üzenetében. „A demokráciát nem erőszakkal vívják ki vagy oltalmazzák, és biztosak lehetnek abban, hogy ez a kormány a továbbiakban is mindent megtesz a rend fenntartásáért a köztársaságban. Nem engedhetjük, hogy néhány barbár lerombolja a paraguayiak békéjét, nyugalmát és általános jólétét” - írta Carter.

Horacio Cartes dúsgazdag ital- és dohánygyárost 2013-ban választották meg államfővé öt évre, írja az Index.hu. Az alkotmánymódosítás révén nemcsak ő, hanem bármelyik elődje is indulhatna újra az elnöki posztért, ezért azt Fernando Lugo volt államfő hívei sem ellenzik.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?