Izvesztyija: visszakapja a vörös csillagot az orosz légierő

Visszakapják a szovjet időkben használt vörös csillagot az orosz légierő gépei, de azok kisebbek lesznek a korábbinál - közölte pénteken az Izvesztyija című orosz napilap.

A légierő szakemberei azért fordultak Szergej Sojguhoz, a tavaly novemberben kinevezett új védelmi miniszterhez, hogy engedélyezze a régi felségjelzés visszaállítását, mert szerintük a nemzeti színű, fehér-kék kontúrban lévő vörös csillag túlságosan feltűnő a sötét terepszínű gépeken.vadaszgep

A régi-új vörös csillag azonban másfélszer kisebb lesz, mint amilyen a szovjet légierő gépein volt látható.

Az Izvesztyija közlése szerint a vörös csillagot az 1920-as években kezdték használni a szovjet légierő gépeinek felségjelzéseként. Az 1970-es években a csillagot fehér szegélyezéssel látták el, mivel akkor nem tartottak tőle, hogy az nem fedi fel túlságosan a sötét terepszínű gépeket. Ezt a felségjelzést vette át az orosz légierő, majd 2009-ben kiegészítették a világoskék színnel.

A nemzetiszínű - fehér-kék-piros - azonosítót 2010-ben kezdték bevezetni az orosz légierőnél a vesztegetési botrány miatt leváltott előző miniszter, Anatolij Szergyukov döntése alapján. Az utód, Szergej Sojgu azonban Szergyukov több korábbi döntését fölülbírálta az eltelt nem egészen három hónapban.

Azt tervezik, hogy a jövőben még kevésbé feltűnő, úgynevezett kontúrozott vörös csillagokkal látják majd el az orosz katonai repülőket és helikoptereket - tudta meg az Izvesztyija a hadsereg főparancsnokságától.

Nem mindenki elégedett azonban a légierőnél jelenleg használt fehér-kék-piros felségjelzés lecserélésével. A műszaki egységeknél szolgálatot teljesítő tisztek attól tartanak, hogy a változtatás csak zavart okoz majd a légierőnél. Szerintük ugyanis egyaránt sorjáznak majd a reptereken a régi, szovjet korszakbeli vörös csillaggal, a jelenlegi nemzeti színűvel és az új, de kisebb vörös csillaggal, majd pedig a kontúrozottal ellátott repülőgépek és helikopterek.

A tartós lakkfesték élettartama 3-5 év, de a légierő gépeit kiszolgáló műszakiak nem szeretnének örökké a festéssel bajlódni.

Kimaradt?