Elmérgesedett a viszony Hollandia és Törökország között

A holland rendőrség megállította a határon a török családügyi miniszter konvoját, amikor megpróbált az országba lépni. A két NATO-tagország közötti feszültség újabb jelenként a török rendőrség szombaton elzárta a holland diplomáciai képviseletek be- és kijáratait - tudta meg a TASZSZ orosz hírügynökség diplomáciai forrásból.

A török családügyi miniszter rotterdami utazása “felelőtlen” lépés volt, ezek után lehetetlen volt “ésszerű megoldást találni” a helyzetre, Hollandia mindenesetre továbbra is elkötelezett a párbeszéd fenntartása mellett Ankarával – ezt tartalmazza a holland kormány vasárnap hajnalban kiadott nyilatkozata.

A hivatalos állásfoglalás azután látott napvilágot, hogy Hollandia szombaton feltartóztatta Fatma Betul Sayan Kaya Németországból érkezett gépkocsikonvoját, nem engedve be a családügyi tárca vezetőjét a rotterdami török konzulátusra. Miután felszólították a minisztert, hogy forduljon vissza Németországba, végül a konvoj holland rendőrségi kíséret mellett kénytelen volt visszafordulni.

Korábban pedig Hága Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter repülőgépétől megvonta a leszállási engedélyt, így e két miniszter nem vehet részt Rotterdamban az április 16-i törökországi alkotmánymódosító népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen.

Az EFE spanyol hírügynökség idézi a családügyi miniszter Twitter-üzenetét, amely szerint “antidemokratikus” cselekedet volt az, ahogy a holland hatóságok eljártak. A miniszter leszögezte, hogy nem állt szándékában beavatkozni annak az országnak a belügyeibe.

Szükségállapot Rotterdamban

A holland rendőrség vasárnapra virradóra vízágyúk segítségével feloszlatta a rotterdami török konzulátus közelében szervezett tüntetést, amelyen néhány ezer török tüntető tiltakozott amiatt, hogy a helyi hatóságok megakadályozták a családügyi miniszter bejutását a diplomáciai képviselet épületébe, s hogy külügyminiszterüket sem engedték be az országba.

A tüntetők már eleve zászlókkal és transzparensekkel várták a rotterdami konzulátusnál Fatma Betul Sayan Kaya családügyi minisztert, aki előzőleg Németországban tartott találkozókat, és közúton kívánt Hollandiába utazni, de konvoját visszafordították Németországba.

A miniszter Twitter-üzenetében közölte, hogy a konzulátustól 30 méterre állították meg a rendőrök. Az újabb jelentések szerint a holland rendőrség kíséretében kellett a konvojnak visszatérnie a határhoz.

Fatma Betul Sayan Kaya az április 16-i törökországi alkotmánymódosító népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen vett volna részt, akárcsak Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, akinek repülőgépétől korábban Hollandia visszavonta a leszállási engedélyt.

Rotterdam polgármestere, Ahmed Aboutaleb (marokkói származású munkapárti politikus) a tiltakozás méreteit látva szükségállapotot rendelt el szombat este, hogy szabad kezet kaphasson a tömeg feloszlatásához. Ennek eredményeként lovasrendőrök és rohamrendőrök vízágyúkat vettek be a tüntetők ellen, akik ezután elhagyták a helyszínt.

Ezek az esetek rendkívüli mértékben megterhelték a két ország diplomáciai viszonyát, amit például az is jelez, hogy a holland hatóságok “nem kívánatos idegen személynek” nyilvánították a családügyi minisztert. Ez utóbbi pedig Twitter-üzenetében “önkényes” lépésnek nevezte a történteket. “A demokrácia, az alapvető jogok, az emberi jogok és a szólásszabadság – mindez feledésbe merült ma Rotterdamban” – írta a miniszter.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?