ENSZ: Húszmillió embert fenyeget az éhínség

A világ 1945 óta most éli legsúlyosabb humanitárius válságát, mintegy 20 millió embert fenyeget az éhínség – hívta fel a figyelmet pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsában Stephen O'Brian, a világszervezet főtitkárának humanitárius ügyekben és a rendkívüli segélyek koordinálásában illetékes helyettese.

A tisztségviselő szerint az ENSZ megalakulása óta most alakult ki a legmélyebb humanitárius válság a világon. „A történelem kritikus pillanatában vagyunk” – kongatta meg a vészharangot O'Brian, figyelmeztetve arra, hogy a legsúlyosabb éhínség most Dél-Szudánt, Szomáliát, Jement és Északkelet-Nigériát fenyegeti.

Ezekben az országokban 20 millió ember már most éhezik, vagy a következő hónapokban lesz kénytelen szembesülni az éhínséggel. Jemenben a legtarthatatlanabb helyzet – tette hozzá –, ahol a lakosság kétharmadának, azaz 18,8 millió embernek van szüksége azonnali segélyre, több mint hétmillióan azt sem tudják, honnan kapnak élelmet a következő étkezésükhöz.

Világszintű közös és összehangolt erőfeszítés nélkül ezek az emberek éhen fognak halni, vagy betegségekbe fognak belepusztulni – mondta O'Brian, aki szerint az említett országok számára azonnal „pénzinjekciót” kell biztosítani, már júliusra 4,4 millió dollárra lenne szükség.

Kapcsolódók

Kimaradt?