Juncker: London borsos árat fog fizetni a kilépésért

Az Európai Unióból történő kilépés Nagy-Britannia számára nem jelent majd alacsonyabb költségeket, éppen ellenkezőleg, London borsos árat fog fizetni ezért - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a belga parlament ülésén Brüsszelben.

Juncker szerint nehezek lesznek és éveket vesznek majd igénybe a kilépési tárgyalások, amelyek során az Európai Uniónak és Nagy-Britanniának jövőbeli kapcsolatukat illetően közös nevezőre kell jutniuk.„A Brexit olyan válságot jelent, amely mindannyiunkat érint” - fogalmazott Juncker. Véleménye szerint a kilépésnek a legkevesebb ellenségeskedés mellett kell megtörténnie, nem megfeledkezve arról, hogy a kontinens sokat köszönhet Nagy-Britanniának. Ugyanakkor nem szabad oktalannak sem lenni: akik a belső piac előnyeit élvezni szeretnék, tiszteletben kell tartaniuk az unió alapértékeit, köztük a szabad munkavállalás biztosítását is - tette hozzá.

Uniós források szerint Nagy-Britannia érvényben lévő kötelezettségvállalásai miatt Londonnak mintegy 60 millió eurót kellene fizetnie az Európai Unió költségvetésébe.

A brit EU-tagságról júniusban tartott népszavazáson a választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

Theresa May brit miniszterelnök októberben arról tájékoztatta a tagállamok vezetőket, hogy Nagy-Britannia legkésőbb 2017 márciusában bejelenti az Európai Unió Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyének megindítását.

Kapcsolódók

Kimaradt?