Berlin és Párizs feltételekhez szabná az orosz szankciók feloldását

Az Oroszország elleni szankciók feloldását a minszki megállapodás teljesítésének eredményességéhez akarja kötni Sigmar Gabriel új német külügyminiszter és francia vendéglátója, Jean Marc Ayrault.

Az első hivatalos látogatásán Párizsban tartózkodó Gabriel a közös sajtóértekezleten hangoztatta, hogy a két országnak világos álláspontja van a büntetőintézkedésekkel kapcsolatban. Ayrault azt mondta, hogy szeretnék végigvinni a minszki békefolyamatot. "Ez az egyetlen út a szankciók feloldásához" - mondta.

Mindketten hangsúlyozták: fontos, hogy Németország és Franciaország határozott, egységes álláspontot képviseljen a kérdésben. Bejelentették, hogy országaik munkacsoportot hoznak létre, amely az Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik.

Elítélték Trump menekültellenességét

A párizsi megbeszélésen szó esett Donald Trump amerikai elnöknek az egyes muzulmán országokból érkező bevándorlók és menekültek befogadásának korlátozásáról szóló, pénteken aláírt rendelkezéséről is. Ayrault aggasztónak nevezte a döntést. Német kollégája pedig kifejtette, "kötelességünk az is, hogy fogadjuk a háború és az elnyomás elől menekülőket".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?