Veronai tragédia: volt tanulók, tanárok is voltak a magyar buszon

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium harminchat diákja mellett volt tanulók, három tanár, valamint egyikük családja utazott azon a magyar buszon, amely balesetet szenvedett péntek éjjel Olaszországban, Verona közelében - mondta el az intézmény igazgatója szombaton az MTI-nek.

Tóth Gábor megerősítette, hogy a hivatalos utaslista szerint 54-en voltak a buszon. Az számára is rejtély, miért vezette - az egyik olasz hírügynökség értesülése szerint - a járművet francia sofőr, mivel Magyarországról két magyar sofőrrel indult a túra - mondta. Megerősítette azt is, hogy a balesetben 16-an haltak meg.

Az MTI kérdésére az igazgató közölte azt is, hogy az iskola évek óta a Pizolit Busz Kft.-vel utazik sítáborba, mindig ugyanarra a helyre Franciaországba. Az önköltséges táborokat a testnevelő tanárok szervezik. Hozzátette: a gimnázium minden utazásnál köt élet-, baleset- és csomagbiztosítást a résztvevőkre, ami a sérültek ellátására, az érintettek kompenzációjára is kiterjed.

Tóth Gábor kérdésre válaszolva elmondta, hogy az itthon maradt diákoknak osztályfőnökök, iskolapszichológus, és más pszichológusok közreműködésével segítenek abban, hogy feldolgozzák valamilyen módon a tragédiát - különösen azokban az osztályokban, ahol kiderül, hogy egy diák nem tér haza. Beszélt arról is, hogy mint minden más ilyen esetben a szülők, a diákok és a tanárok valószínűleg szerveznek majd megemlékezést, azonban ennek részletei még nem ismertek.

Magyar mentők indultak Olaszországba

Közben az Országos Mentőszolgálat szakemberei repülővel, és négy jól felszerelt mentőautóval indultak el Budapestről szombaton a veronai buszbaleset sérültjeihez - tájékoztatta Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-t.

Győrfi Pál, aki szintén tagja a Veronába tartó mentési csoportnak hozzátette: Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár utasítása szerint a helyszínen, Veronában és Budapesten is felállítanak egy mentésirányítási központot. A budapesti központ feladata az lesz, hogy megszervezze a hazahozott sérültek kórházi elhelyezését.

Kapcsolódók

Kimaradt?