Oroszország miatt épül kerítés Európában

Litvánia két méter magas kerítést akar emelni Oroszország kalinyingrádi exklávéjával közös határán – mondta hétfőn Eimutis Misiunas litván belügyminiszter, aki azzal indokolta az intézkedést, hogy a csempészek elleni küzdelem és az Európai Unió külső határának megerősítése érdekében van rá szükség.

Az építési munkálatok 2017 elején kezdődnek, és az év végéig be is kell fejeződniük – közölte Eimutis Misiunas tárcavezető. A mintegy 130 kilométer hosszú határkerítés építési költségeinek nagy részét uniós forrásokból fedezik, Brüsszel ehhez 25 millió eurót, míg a litván állam 3,6 millió euró biztosít – tette hozzá Misiunas.

Főként a dohányáru illegális kereskedelme okoz gondot a határon. Misiunas szerint a kerítés "nem állít majd meg páncélosokat", de "úgy építik meg, hogy azon nehéz legyen átmászni".

Az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi területet északról és keletről Litvánia, délről pedig Lengyelország határolja. Oroszországnak nincs közvetlen szárazföldi összeköttetése az exklávéval, amelynek területén haditengerészeti kikötőt tart fenn. A Krím félsziget elcsatolása és a 2014-ben kitört kelet-ukrajnai konfliktus nyomán felerősödtek a balti államok és Lengyelország aggályai Oroszország növekvő katonai hatalmával szemben. Eimutis Misiunas szerint a kerítés segíthet elejét venni a provokációknak.

A NATO keleti szárnyának megerősítése keretében szombaton fogadtak egy amerikai páncélos dandárt hivatalos ünnepség keretében Lengyelországban.

Az elkövetkező években több ezer amerikai katonát készülnek állomásoztatni az észak-atlanti szövetség keleti tagországaiban. A Kreml éles bírálatának adott hangot ezzel összefüggésben, és veszélyesnek nevezte a csapattelepítést Oroszország biztonságára és nemzeti érdekeire.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?