Napokig eltarthat a lengyelországi tüntetés

Napokig tartó kormányellenes tüntetésekre szólítottak fel a lengyel ellenzék vezetői szombaton, és fogadkoztak, hogy továbbra is akadályozni fogják a szejm üléstermébe való belépést.

Több ezren tüntettek a nap folyamán Varsóban és más lengyel városokban, miután a rendőrség hajnalban feloszlatta a törvényhozás alsóháza épületének bejáratait eltorlaszoló tüntetést.

Néhány ezer aktivista a lengyel elnöki palotánál gyűlt össze, követelve az államfő beavatkozását. A tüntetők arra is felszólították az elnököt, hogy tagadja meg néhány vitatott törvény aláírását, köztük a közoktatás rendszerét átalakító jogszabályt. Később a tüntetők tömege a szejm épületéhez vonult.

Andrzej Duda államfő nyilatkozatot adott ki, amelyben nyugalomra hívott fel, és felajánlotta közvetítését a viszály megszüntetése érdekében. Azt írta, méltányolja mindkét oldal érveit, de hangsúlyozta, hogy (a parlamenti ülések közvetítésében tervezett) “változásokat az érintett szerkesztőségek képviselőivel tartott konzultációk után kell bevezetni”. Egyúttal sajnálatának adott hangot amiatt, hogy az ellenzék egy része a parlament ülésének megzavarására használta fel a helyzetet.

A tiltakozást az váltotta ki, hogy a szejm elnöksége 2017. január 1-jétől meg akarja változtatni a parlamenti közvetítésekre vonatkozó szabályokat; az újságírók többségét gyakorlatilag kizárná a szejm épületéből, s a média a jövőben egy külön épületben kialakítandó sajtóközpontban dolgozhatna, bár a mostaninál jobb technikai körülmények között. A felháborodást tovább fokozta, hogy a pénteki végszavazást a jövő évi lengyel költségvetésről az ülésterem blokádja miatt az egyik folyosón tartották meg. Az eljárás bírálói szerint ez törvény- és alkotmányellenes.

Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke arra kérte Stanislaw Karczewskit, a szenátus elnökét, hogy szervezzen találkozót vasárnap a média képviselőivel, a parlamenti együttműködés elveinek egyeztetése céljából – jelentette a PAP hírügynökség saját forrásaira hivatkozva.

Az ellenzéki Polgári Platform (PO) kéttucat tagja továbbra is egymást váltva blokkolja a szejm üléstermét. Grzegorz Schetyna, a PO vezetője szerint az elkövetkező napokban is ott fognak maradni.

Mateusz Kijowski, a tüntetéseket szervező Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) ellenzéki mozgalom alapítója újságíróknak nyilatkozva kijelentette: “Addig leszünk az utcákon, amíg nem hagynak fel az ország rombolásával”.

Az ellenzéki Nowoczesna (Modern) párt vezetője, Ryszard Petru a szejm előtt riportereknek nyilatkozva azt mondta, hogy amennyiben nem lehet párbeszédet folytatni a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párttal, előrehozott választásokat kell tartani. Megfigyelők szerint ennek kevés a valószínűsége, tekintette arra, hogy a PiS-nek abszolút többsége van szejmben, így simán leszavazhat egy esetleges bizalmatlansági indítványt.

Aggodalmát fejezte ki a lengyel belpolitikai helyzet miatt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, korábbi lengyel miniszterelnök. Felszólította a lengyelországi hatalomgyakorlókat, hogy “tartsák tiszteletben az embereket, elveket és értékeket”. Egyben köszönetet mondott azoknak, akik “készek ragaszkodni az európai demokratikus normákhoz”. Tusk szombaton részt vett Wroclaw Európa Kulturális Fővárosa záróünnepségén, és ez alkalomból szólalt meg a lengyel belpolitikai konfliktus ügyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?