Százezrek ünnepelték a dél-koreai államfő felfüggesztését

Dél-koreaiak százezrei gyertyafényes virrasztással ünnepelték szombaton Pak Gun Hje államfő hatalmának ideiglenes felfüggesztését, amelyről előző nap döntött a parlament.

A szervezők adatai szerint a főváros, Szöul központjában 200 ezren, más források szerint 600 ezren vonultak utcára, és az utóbbi hetek tüntetéseihez hasonlóan most is az elnök azonnali lemondását és az ellene való büntetőjogi eljárás megindítását követelték, ezúttal azonban ünnepi és diadalittas hangulatban.Eközben az elnök mintegy 15 ezer támogatója ellendemonstrációt tartott a fővárosban.

A dél-koreai parlament képviselőinek többsége támogatta a pénteki szavazáson a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje leváltására irányuló eljárást megindító javaslatot, átmenetileg felfüggesztve egyúttal hivatalából a dél-koreai elnököt. Az államfői cím birtokosa azonban továbbra is Pak, aki egészen addig jogosult az elnöki palotában maradásra, amíg az alkotmánybíróság nem dönt tényleges elmozdításáról. A legfőbb bírói testületnek 180 napon belül kell erről határoznia.

Az ellenzék azért akarja leváltani Pakot, mert kiderült, hogy barátnője és bizalmasa, Csoj Szun Szil személyi és kormányzati döntésekbe is beleszólt, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt. Az ügyészség szerint a kormány állítólag nyomást gyakorolt több tucat dél-koreai nagyvállalatra, hogy több tízmillió dollárt adományozzanak két alapítványnak, amelyek Csoj Szun Szil ellenőrzése alatt állnak.

Észak-koreai provokációtól tartanak

A dél-koreai hadsereg parancsnoka éberségre intett az esetleges észak-koreai provokációk miatt. „Nagy a valószínűsége annak, hogy az észak-koreai hadsereg a dél-koreai politikai helyzetre való tekintettel meglepetésszerűen provokatív lépéseket tesz, hogy éket verjen a dél-koreai emberek közé" - magyarázta Li Szun Dzsin tábornok.

Megelőznék a gazdasági instabilitást

Ju Il Ho dél-koreai pénzügyminiszter szombaton vezető tisztségviselőkkel találkozott, akiket arra kért: tegyenek előkészületeket annak biztosítása érdekében, hogy a kormány 2017 elején gyorsan el tudja fogadtatni a jövő évi költségvetést.

Eközben a pénzügyminiszter-helyettes válságtanácskozást tartott befolyásos tisztségviselőkkel,és az ülésen elhangzott, hogy a kormány óvintézkedéseket fog tenni a piacokat esetleg destabilizálni tudó tényezők ellen. A Koreai Bank szerint az államfő elleni indítványnak csak korlátozott hatása lesz a hazai gazdaságra, azt ugyanis elsősorban a külső faktorok befolyásolják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?