Magyar kormánytámogatással készült kollégiumot adtak át Nagydobronyban

A magyar kormány közel 40 millió forintos támogatásával készült, a kárpátaljai magyar szakképzést szolgáló kollégiumi épületet adott át Potápi Árpád János szerdán az ungvári járási Nagydobronyban.

A beregszászi székhelyű II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete fejlesztési programjának keretében kialakított 50 férőhelyes kollégiumi épület avatásán Potápi Árpád János hangsúlyozta: Kárpátalján nagyon sikeresnek bizonyult a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) által 2015-ben meghirdetett külhoni magyar szakképzés éve, amely 2016-ban is folytatódott. 

Ebben a két évben a magyar kormány 50-50 millió forinttal támogatta a kárpátaljai magyar szakképzést, és ezeknek az összegeknek a túlnyomó részéből konkrét fejlesztések valósultak meg, amelyeknek része a 38 millió forintos nagydobronyi kollégiumi beruházás - tette hozzá. Mint kifejtette, ebből a támogatásból valósult meg a Makkosjánosi Mezőgazdasági Szakképző Líceum, a Beregszászi Szakszolgáltatási Líceum, a Tiszabökényi Iskolaközi Tankombinát fejlesztése is. "Úgy gondolom, a külhoni magyar szakképzés fejlesztésének az összehangolása, kapcsolatrendszerének a bővítése és a szakképzés újragondolása terén az elmúlt két esztendőben Kárpát-medencei szinten nagyot léptünk előre" - fogalmazott.

Az államtitkár ugyancsak sikeresnek nevezte a 2016-ra meghirdetett külhoni fiatal magyar vállalkozók évét Kárpátalján, ahonnan - mint mondta - sok magas színvonalon elkészített pályázat érkezett be, ami szerinte a Rákóczi-főiskolának mint szellemi központnak a hatását is jelzi. A Kárpát-medence egészét tekintve arányaiban a legjobb pályázatokat Vajdaságból és Kárpátaljáról nyújtották be - mutatott rá.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora beszédében köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak és a magyar államnak, hogy a kárpátaljai közösség - s nemcsak a magyarok, hanem az ukránok - mellé állt. Mint mondta, Kárpátalján számos olyan, magyarországi támogatással megvalósuló támogatási program fut, amely több nemzetet érint. Utalt arra, hogy fontosnak találták, hogy a beregszászi főiskolán beindított felsőfokú szakképzésben és a magyar kormány Kárpátaljának nyújtott gazdaságfejlesztési támogatását megvalósító Egán Ede-terven belül szerepet kapjon a helyi magyarság életében nagy jelentőséggel bíró mezőgazdaság. Ebből a megfontolásból hozták létre a kollégiumi épületet kísérleti kertészeti részleggel és a közelben lévő tangazdasággal Nagydobronyban, mely nagyközségben igen nagy hagyományai vannak az intenzív mezőgazdasági termelésnek - emelte ki.         

A szakember azt is elmondta, hogy a most átadott létesítmény közelében folyik az oktatási központ építése, amelyhez egy további 50 férőhelyes kollégium fog tartozni. A közeli erdő és vadrezervátum lehetőséget biztosít majd erdészeti és vadgazdálkodási szakemberek gyakorlati képzésére is - mutatott rá. A felavatott kollégiumi épület Orosz Ildikó szerint kiváló bázis lesz a Rákóczi-főiskola biológus és földrajz szakos hallgatói számára a terepgyakorlatokhoz és a kárpátaljai magyar iskolások természetismereti és természetvédelmi táboroztatásához.

Kimaradt?