Tömegsírt találtak Moszul közelében

Az iraki hadsereg bejelentette hétfőn, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet helyi fellegvárának számító Moszul közelében nagyjából száz lefejezett holttestet rejtő tömegsírra bukkant.

A tetemeket az észak-iraki nagyvárostól 15 kilométerre délkeletre fekvő, a szélsőségesektől a napokban visszafoglalt Hammám el-Alil nevű település agráriskolájának területén találták - olvasható a hadsereg által kiadott közleményben. Egyelőre nem világos, hogy az áldozatokat mostanában ölték-e meg, és civilekről vagy katonákról van-e szó. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint polgári áldozatokat rejt a tömegsír.

Az ENSZ két hete arra hívta fel a figyelmet, hogy a szélsőségesek többtucatnyi civillel végezhettek az IÁ utolsó iraki bástyája, Moszul ostromának október 17-i kezdete óta.

Tömegsírt már korábban is találtak az IÁ-tól visszafoglalt területeken. Azokról az áldozatokról azt gyanították, hogy a jazidi kisebbség tagjai, illetve a hadsereg síita újoncai, akikkel az Iszlám Állam harcosai Irak északi és középső területeinek 2014-es lerohanásakor végeztek.

Kapcsolódók

Kimaradt?