Jazidi emberi jogi aktivistáknak ítélték oda az idei Szaharov-díjat

Nadia Murád és Lamija Aji Basár jazidi emberi jogi aktivistáknak ítélte oda idén az Európai Parlament (EP) a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat - jelentette be Martin Schulz, az EP elnöke a testület strasbourgi plenáris ülésén csütörtökön.

Az iraki jazidi kisebbség, illetve a szexrabszolgaság áldozatául esett nők jogaiért küzdő Nadia Murád és Lamija Aji Basár azok közé a nők közé tartoznak, akiket az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei 2014-ben elraboltak és rabszolgasorba kényszerítettek. 

A két nőt a szociáldemokrata frakció terjesztette fel a díjra, Nadia Murádot a liberális képviselőcsoport külön is jelölte. Az üldözött jazidi közösséghez tartozó, jelenleg menekültként Németországban élő Nadia Murád nemrégiben a Václav Havel emberi jogi díjat is megkapta.

Az utolsó körben a jelöltek között volt még Can Dündarn, a Cumhüriyet című kormánykritikus török lap volt főszerkesztője és Musztafa Dzsemiljev, a krími tatárok mára betiltott törvényhozó és kormányzó testületének, a medzslisznek a korábbi elnöke.

A nyertest az EP házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Konferenciája választja ki, miután a frakciók vagy legalább negyven képviselő által felterjesztett jelöltekből a parlament illetékes szakbizottságai kiválasztanak hármat, akiket érdemesnek tartanak az elismerésre.

Az 50 ezer euróval járó díjat az uniós parlament decemberi plenáris ülésén adják majd át a kitüntetetteknek.

A több mint félmillió lelkes jazidi közösség egy saját monoteista vallással rendelkező etnikai kisebbség Irakban. A kurd nyelv egyik dialektusát beszélik. Tagjai az Iszlám Állam térhódítását megelőzően jellemzően a történelmi Mezopotámia északi részén, a mai Irak Ninive tartományában éltek. A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz atomfizikusról elnevezett kitüntetést 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?