„Első gondolatunk, hogy ez puccs”: felfüggesztik a Népszabadság kiadását

FRISSÍTVE: A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni" - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.

Egyben tájékoztattak arról is: Katona Viktort nevezték ki a Mediaworks Zrt. megbízott vezérigazgatójává, aki jelenlegi, pénzügyi vezérigazgató-helyettesi és operációs vezetői feladatköre mellett veszi át a saját kérésére távozó Rónai Balázs feladatait.

A Mediaworks tájékoztatása szerint a Népszabadsághoz tartozó területeken dolgozó munkavállalókat felmentik a munkavégzés alól, a szerződéses partnerek szolgáltatásait pedig időlegesen felfüggesztik. Az előfizetőknek a Népszabadság helyett más kiadványukat, illetve az előfizetésből a felfüggesztés idejére eső rész visszafizetését ajánlja fel a kiadó.

A Népszabadság szerkesztősége Facebook-posztban írta meg, hogy a nyilvánossággal egyidőben értesültek a történtekről.

A lap hétvégi száma még megjelent, azonban a nol.hu szombat reggel már nem volt elérhető az interneten. A Mediaworks közleménye szerint a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is szintén jelentős veszteséget halmozott fel - közölték, hozzátéve: a jelenlegi üzleti modell működtetésével a Népszabadság a teljes cégcsoport eredményeit negatívan befolyásolja, és ez várhatóan hosszú távon így maradna, amennyiben működése nem kerül teljesen új alapokra. 

"A cégcsoport és több mint ezer munkavállaló hosszú távú jövője, valamint a cégcsoport kiadványai a szerkesztőségeken, az olvasókon és a gazdasági sikerességen múlik" - fogalmaznak. Kiemelték, a kiadó arra összpontosít, hogy az iparági trendeknek leginkább megfelelő üzleti modellt találjon a Népszabadságnak, ennek érdekében pedig konzultációt kezdeményeznek az érintettekkel. "Annak ellenére, hogy a Népszabadság Szerkesztőségi Statutuma a terület 2015-ben történt reorganizációja és Mediaworks Zrt-be integrálása következtében már nincs érvényben, a Mediaworks konzultációt kezdeményez az érintettek képviselőivel" - áll a közleményben.

A gazdasági háttér

A kiadó felidézi: szeptember 30-án megvásárolták a Pannon Lapok Társaságát (PLT), és ezzel "valódi regionális kiadóvá váltak, markáns jelenléttel a sportlapok és magazinok piacán". Tájékoztatnak arról is, hogy jelenleg is zajlik a Mediaworks budapesti működésének költségtakarékos székhelyre történő költözése a Bécsi úti "Népszabadság-épületbe", ahol több mint 400 munkahelyet alakítottak ki. A Mediaworks szerint "mindez lehetőséget teremt a stabil gazdasági alapok megteremtésére, ami a minőségi újságírás legfőbb garanciája".

A jelenleg tervezett évi 25 milliárd forint forgalmával és közel 1150 munkavállalójával a Mediaworks és a PLT tizenkét megyében rendelkezik regionális sajtókiadvánnyal. A regionális sajtótermékek a társaság legnagyobb bevételi forrását adják, 50 százalékot meghaladó részesedéssel. A Mediaworks-PLT csoport által értékesített napilapok mintegy 75 százaléka regionális napilap, ezen felül a cégcsoport országos napilapokat és magazinokat is megjelentet, mint például a Nemzeti Sport, a Világgazdaság és a Hot! magazin.

Az osztrák Vienna Capital Partners (VCP) 2014 januárjában vásárolta fel a Ringier és az Axel Springer egy jelentős média-portfólióját, köztük a Népszabadságot, nyolc megyei napilapot, a Nemzeti Sportot és a Világgazdaságot. A VCP ezt követően, szintén még 2014-ben bejelentette, hogy Mediaworks néven megalapította Magyarország egyik legnagyobb médiavállalatát, amely akkor azt közölte, a Ringiertől és az Axel Springertől is átvették a munkatársakat, a széles portfóliót pedig nemcsak megtartani, hanem fejleszteni is akarják.

FRISSÍTÉS1: Demonstrációra készül az MSZP a Népszabadság kiadásának felfüggesztése miatt. A párt az atv.hu-nak elküldött közleményében azt írja, szolidaritását fejezi ki a lap munkatársaival: "Orbán Viktor a Fidesz kicsinyes, de minden korábbinál agresszívebb politikai bosszújának áldozatai ők. Október nyolcadika a magyar sajtószabadság fekete napja. Egyúttal jelzés minden újságírónak, a médiában dolgozóknak, hogy senki nincsen biztonságban; ezért kell összetartanunk és szolidárisnak lennünk egymással, az elnyomó hatalommal szemben."

A Népszabadság szerkesztősége a továbbiakban egy újonnan létrehozott Facebook-oldalon kommunikál majd. A Kossuth-téri demonstráción a szerkesztőség tagjai is részt vesznek - közölték a Facebookon.

FRISSÍTÉS2: A Fidesz nem politikai, hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti a Népszabadság kiadásának felfüggesztését, mivel a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt. A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, "az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe". Az MSZP-nek ezt nyilván nehéz elfogadnia, hiszen a lap korábban a párt tulajdona volt, azonban érdekeltségüket 2015-ben eladták - tették hozzá.

FRISSÍTÉS3: A Népszabadság bezárása a magyar sajtószabadságot veszélyezteti, kiadását újra biztosítani kell - hangsúlyozta Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának (SD) vezetője szombati nyilatkozatában. "A sajtószabadság veszélyben van Magyarországon, mert a legbefolyásosabb és független napilap, a Népszabadság kiadását egyik napról a másikra, minden előzetes bejelentés nélkül, pénzügyi okokra hivatkozva felfüggesztették" - fogalmazott Pittella. "Antidemokratikus rendszerekben gyakori, hogy bezárnak olyan ellenséges újságokat, amelyek - például korrupciós ügyek feltárásával - aláássák a kormány hatalmát. Éppen ez történt a Népszabadsággal" - állt a közleményben.

"Felszólítjuk a magyar hatóságokat, tegyenek meg minden lehetséges intézkedést annak biztosítására, hogy a napilap újra működhessen és minden újságírója újra munkába állhasson" - fogalmazott az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának vezetője. "Egy valódi demokratikus kormánynak ezt kell tennie. Ez az, amit Európa elvár Orbán Viktortól és a magyar kormánytól" - tette hozzá Gianni Pittella. (MTI)

FRISSÍTÉS4: A hvg.hu információi szerint egyetlen futár járta körbe szombat reggel a Népszabadság dolgozóit, akiket így informált a kiadó, hogy amit költözésnek hittek (a Corvin-negyedből a Bécsi útra), az valójában sokkal többről szól. A levélben - a korábbi hírekkel ellentétben - nem az állt, hogy megszűnt a munkaviszonyuk, hanem az, hogy felmentik őket a munkavégzés alól, nem léphetnek be a kiadó informatikai rendszerébe, és nem léphetnek be a székházba.

FRISSÍTÉS5: A 444.hu információi szerint több ezren vesznek részt a Kossuth térre meghirdetett demonstráción, amelyen a Népszabadság szerkesztősége is részt vett.

A Népszabadság kiadója előtt az MSZP szervezett tüntetést.

Martin Schulz, az EP elnöke magyarul posztolt a Twitterre:

 


 

Kapcsolódók

Kimaradt?