Peking kérésére kitoloncolták Thaiföldről Joshua Vong hongkongi aktivistát

A thaiföldi hatóságok Peking kérésének megfelelően szerdán beutazási tiltólistára tették és kitoloncolták Thaiföldről Joshua Vong demokrácia-párti hongkongi aktivistát, miután 12 órára őrizetbe vették Bangkokban, amikor megérkezett a Szuvarnabhumi nemzetközi repülőtérre - jelentette a South China Morning Post hongkongi napilap. 

A 19 éves Vong, a 2014-es hongkongi tüntetések vezéralakja és a Demosisto nevű párt vezetője azért utazott Bangkokba, hogy felszólaljon a Csulalongkorn Egyetemen egy, az 1976-os thaiföldi diáktüntetések véres leverésének 40. évfordulója alkalmából rendezett eseményen. Vong a 2014-es esőernyős mozgalomban szerzett tapasztalatairól beszélt volna, az esemény egyik szervezője korábban pedig úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint a hongkongi fiatal beszéde ösztönzőleg fog hatni a diákokra, hogy felszólaljanak a katonai junta ellen.  

Prajuth Csan-ocsa thaiföldi miniszterelnök, aki a délkelet-ázsiai országot kormányzó katonai junta vezetője, újságíróknak elmondta: kínai tisztviselők kérték, hogy küldjék vissza a fiatalt Hongkongba. „Ez a kínai tisztviselők ügye. Ne avatkozzanak bele túlságosan. Mindannyian kínaiak, mindegy, hogy Hongkongról vagy szárazföldi Kínáról van szó" - mondta a thai kormányfő.

Miután hazaérkezett, Vong sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta: ahogy megérkezett Bangkokba, 20 hatósági személy körbe vette, elkobozták az útlevelét, és bezárták egy cellába a repülőtéren. Mint mondta, azt sem engedték neki, hogy telefonáljon. 

Prajuth Csan-ocsa közölte azt is: a junta "tudatában van annak, hogy Vong aktívan részt vesz külföldi kormányok elleni mozgalmakban, és ha ilyen tevékenységek folytatna Thaiföldön, az hatással lehetne Thaiföld kapcsolataira más országokkal". 

Kína külügyminisztériuma is megszólalt az incidenssel kapcsolatban. Közölte: tiszteletben tartja Thaiföld törvényes eljárását a bevándorlás ellenőrzésének keretében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?