Szeptember 11: három helyszínen megkezdődtek az emlékünnepségek

Megkezdődtek a tizenöt évvel ezelőtti terrortámadásokra emlékező ünnepségek New Yorkban, a washingtoni védelmi minisztériumnál és Pennsylvaniában. 

Harang kondulásával és egyperces néma tiszteletadással kezdődtek meg az emlékező ünnepségek azon a három helyszínen, ahol másfél évtizeddel ezelőtt a terroristák által elrabolt repülőgépek becsapódtak: a New York-i Manhattanben, a Washington melletti Pentagonnál (a védelmi minisztériumban) és a Pennsylvania államban lévő Shanksville mellett.

Az emlékünnepségeket élő adásban közvetítő országos televíziós csatornákon nem mulasztanak el emlékeztetni arra, hogy ez volt az Egyesült Államok történetében – amerikai földön végrehajtott – legtöbb halálos áldozattal járó terrortámadás. Több mint háromezer ember veszítette életét 2001. szeptember 11-én. New Yorkban az áldozatok neveinek felolvasásával kezdődött az emlékezés. Rokonok és hozzátartozók olvassák a neveket, némelyikük személyes megjegyzéseket is „küld” az elhunytnak, vagy pár mondatban elmondja, hogy mi történt az árván maradt családban az elmúlt másfél évtizedben.

A New York-i megemlékezésen összegyűltek között jelen van Donald Trump republikánus és Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt. Vasárnap mindketten felfüggesztették kampányukat, és leállították televíziós kampányhirdetéseiket is.

A megemlékezők között látni Jeh Jonson belbiztonsági minisztert, Chris Christe-t, New Jersey állam kormányzóját, Rudolph Giulianit, aki a terrortámadások idején New York város polgármestere volt. Barack Obama elnök – Ashton Carter védelmi miniszter társaságában – a Pentagonnál emlékezik, beszédet mond majd. 

Az emlékezés a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokra lényegében már pénteken megkezdődött, amikor a washingtoni kongresszusban Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke és Nancy Pelosi, a képviselőház kisebbségben lévő demokrata csoportjának vezetője mondott beszédet. Szombat este a Pentagonnál és a közeli Alexandriában felvonulással és koncertekkel emlékeztek a terrorakciókra.

Kapcsolódók

Kimaradt?