Alkotmányellenes a magyar választók előregisztrációja

Alaptörvény-ellenesnek ítélte pénteken a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget az magyar Alkotmánybíróság (Ab).ab3 hirextra

A budapesti taláros testület Áder János magyar köztársasági elnök kezdeményezésére vizsgálta előzetesen az Országgyűlés által elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabály alkotmányosságát. Az Alkotmánybíróság - az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának figyelembevételével - megállapította, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárok esetében a regisztrációs kötelezettség indokolatlanul korlátozza a választójogot, ezért alaptörvény-ellenes.

Nem lesz választási regisztráció 2014-ben - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság. Kérdésre hozzátette: az, hogy 2014-ben nem lesz választási feliratkozás a határon belül élőkre vonatkozik. Az Ab sem kritizálta ugyanis azt – magyarázta –, hogy regisztrációval jöjjön létre a névjegyzék a határon túl élő magyar polgárok esetében, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel Magyarországon. Ezen túlmenően minden részletkérdésben tanulmányozni fogják az Ab döntését, és azt tiszteletben tartva februárra, a parlament tavaszi ülésszakának kezdetére alakítják ki a végleges normaszövegre vonatkozó javaslatukat – közölte.

A közlemény szerint az Ab megállapította, hogy a törvény a választójog gyakorlását egy többletfeltételtől, az előzetes választói feliratkozástól teszi függővé. Ezzel kapcsolatban a testület elengedhetetlennek tartotta annak vizsgálatát, hogy a regisztrációnak van-e alkotmányosan igazolható indoka. Közölték, az államnak a rendelkezésére álló hatósági nyilvántartások alapján biztosítania kell, hogy az e nyilvántartásokban szereplő választók előzetes nyilvántartási kérelem nélkül is élhessenek a szavazati jogukkal. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy az állami nyilvántartásokat a vizsgált törvény több helyen maga is úgy kezeli, mint amelyek a választók szükséges adatait hitelesen tartalmazzák, így alkalmasak a választások lebonyolítására.

Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy a központi névjegyzékbe vétel iránti kérelem előterjesztésének lehetősége a választópolgárok bizonyos csoportjainál éppen a választójog gyakorlását segíti elő, ezért esetükben indokolt a regisztráció. Különösen ide tartoznak a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező nagykorú magyar állampolgárok, a Magyarországon élő nemzetiségeknek azok a tagjai, akik nemzetiségi listákra kívánnak szavazni, valamint azok, akik szavazási segítség iránti igényt kívánnak bejelenteni.

Az Ab úgy vélte, azon választópolgárok esetében, akiknek a választójoga előzetes feliratkozás nélkül semmiképpen nem biztosítható, aránytalan korlátozást jelent azonban, hogy csak a bejelentett lakóhelyükön regisztrálhatnak, a tartózkodási helyükön viszont nem. A Magyarországon élő, de lakcímmel nem rendelkező választópolgárok esetében pedig az Alkotmánybíróság diszkriminatívnak ítélte a személyes regisztráció lehetőségének törvényi kizárását.

Az Ab szerint az alaptörvénybe ütköznek a törvénynek a választási kampánnyal kapcsolatos egyes rendelkezései is. Így a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának súlyosan aránytalan korlátozása az, hogy a törvény a kampányidőszakban kizárólag közszolgálati médiaszolgáltatásban engedi meg politikai reklámok közzétételét. Alaptörvény-ellenes az is, hogy a filmszínházakban tilos a politikai hirdetések közzététele a kampányidőszak alatt, illetve az, hogy a választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatási eredményeket tilos közzétenni a választásokat megelőző hat nap során.bitskey

Az ügy előadó bírója Stumpf István volt. A határozathoz Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla és Szívós Mária alkotmánybírák különvéleményt csatoltak.

Áder János december 6-án fordult az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontrollt kérve a választási eljárási törvényről. A parlament által november 26-án elfogadott jogszabályban az államfő alkotmányosan aggályos részeket talált a Magyarországon élő választópolgárokra vonatkozó regisztrációs előírásokban. Kifogásokat fogalmazott meg a kampányszabályokkal, a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos rendelkezésekkel és a törvény hatályba lépésével kapcsolatban is.

A köztársasági elnök az indítványban kérte, hogy az alkotmánybírósági vizsgálat terjedjen ki a megtámadott rendelkezésekkel szoros tartalmi összefüggésben álló más rendelkezésekre is.

Kimaradt?