Eltiltották a nőket az egyetemi képzéstől a szatmári haszidok

New Yorkban élő ortodox zsidók, a szatmári haszidok tiltották meg a nőknek, hogy egyetemre járjanak.

A neve szerint is szatmárnémeti eredetű, New Yorkban is működő zsidó szekta rendelete szerint az egyetemi oktatás veszélyes a nőkre. Mint írják, „az utóbbi időben az az új trend, hogy lányok és házas nők fokozatot szereznek a gyógypedagógia terén. Egyesek órákon jelennek meg, mások online. Mi pedig szeretnénk tudatni a szülőkkel, hogy ez a Tóra ellenére van”.

Közlik azt is, akik a haszidok iskolájába járnak, nem szerezhetnek egyetemi diplomát, mert veszélyes. Aki ellenszegül, annak távoznia kell az iskolájukból. Hozzáteszik azt is, hogy aki már szerzett diplomát, annak nem adnak munkát, nem lehet tanár sem náluk. A rendeletben azt is megindokolják, hogy miért veszélyes szerintük az egyetemi oktatás: „szent környezetüket” szekuláris hatások érhetik.

A szekta különösen szigorú: a férfiak 19. századi öltözetet, hosszú fekete kabátot és fekete kalapot hordanak, a nők csak visszafogott ruhadarabokat választhatnak, és le kell takarniuk a fejüket – írja az Independent.

Kapcsolódók

Kimaradt?