Írország veszi át január elsejétől az EU elnökségét

2013. január 1-jén Írország veszi át Ciprustól az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Stabilitás, munkahelyteremtés, növekedés - ezek határozzák meg az ír uniós elnökség, 2013 első félévének programját.

Az ír elnökség terveit Brüsszelben ismertető ír kormányfő-helyettes úgy vélekedett, hogy 2013 elhozza az Európai Unió gazdasági kilábalásának következő fázisát. A tanács ír elnökségének fő feladataként pedig azt jelölte meg, hogy 2013-ban megteremtse azt a stabilitást, amely elvezet a munkahelyteremtéshez és a növekedéshez.irkint

Az ír elnökség meglátása szerint a munkahelyteremtéshez a növekedés ösztönzésén át vezet az út, annak viszont előfeltétele a gazdasági stabilitás. Eamon Gilmore arra is rámutatott, hogy Írország a maga, válságban szerzett tapasztalatait is felhasználja majd az elnökség folyamán, mivel ebben a félévben egy olyan ország tölti majd be a válságból kilábalófélben lévő EU elnökségét, amely éppen maga is kifelé tart a gazdasági válságból.

Írország, Gilmore elmondása szerint az "emberközpontú és tartós" kilábalást az európai bankrendszer stabilizációján, a bankunió megteremtésén és a gazdaságpolitikai koordináción keresztül tervezi megteremteni. Eamon Gilmore nem mulasztotta el megemlíteni azt sem, hogy az ír elnökség nagy hangsúlyt fektet a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére, amely 13 uniós tagországban is "elfogadhatatlan", a 25 százalékos szintet is meghaladja.ir3

Ennek megváltoztatása érdekében az ír elnökség haladást szeretne elérni az Európai Bizottság által javasolt úgynevezett ifjúsági garancia terén is. A javaslat értelmében minden 25 év alatti fiatal az iskola elvégezését vagy a munkanélkülivé válást követő négy hónapon belül állást vagy gyakornoki lehetőséget kellene kapjon, vagy lehetővé kell tenni számára, hogy további képzésben, oktatásban részesüljön.

Az ír uniós elnökség két területet tart kulcsfontosságúnak. Ezekkel kapcsolatosan átfogó uniós jogalkotási programot tervez: a digitális gazdaság és az Európa-szerte 87 millió embert foglalkoztató kis- és közepes vállalkozások, amelyeket Írország az "európai gazdaság gerincének" tekint. Számukra olyan javaslatokat tervez az ír elnökség, amelyek javítják finanszírozási lehetőségeiket, valamint esélyeiket a közbeszerzési eljárásokon, továbbá megfelelő forrásokat biztosítanak kutatási és fejlesztési célokra.

A digitális szektorban az ír elnökség célul tűzte ki, hogy növelje az internetes kereskedelmi forgalmat, amit szerintük az akadályoz, hogy a többség továbbra sem érzi magát biztonságban a világhálón történő vásárláskor. Ezért az ír elnökség igyekszik majd előmozdítani, az internetes fogyasztóvédelem helyzetét, amelynek köszönhetően reményeik szerint többen nagyobb bizalommal bonyolítanak majd le üzleteket az interneten keresztül.lucinda-creighton

Előrelépést tervez az ír elnökség a internetes biztonság, az elektronikus aláírások, elektronikus azonosítás, adatvédelem, a szélessávú hálózatok elterjesztése és az internet elérhetővé tétele területén is. Prioritásként tekint az ír elnökség az úgynevezett Európai Összekapcsolási Eszközre is, amely a bizottság tervei szerint a 2014 és 2020 közötti időszakban 40 milliárd euró befektetéssel egységes közlekedési, energetikai, informatikai, távközlési rendszert, infrastruktúrát teremt az EU-ban. Az ír elnökség szerint ez szükséges a jövőbeni növekedéshez.

Az ír miniszterelnök-helyettes arra is kitért, hogy az Európai Unió szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az Egyesült Államokkal és Japánnal, és abban bízik, hogy a Kanadával és Szingapúrral folytatott szabadkereskedelmi tárgyalások hamarosan lezárulhatnak. A kereskedelem 30 millió embernek ad munkát, ezért kiemelt fontosságúnak tekintjük - húzta alá Eamon Gilmore.

A válságkezelésben és béketeremtésben és -fenntartásban az Európai Unió és az ENSZ szorosabb együttműködésére törekszik az ír elnökség, a nagy hangsúlyt akar fektetni a nemzetközi humanitárius segélyezésre, különös tekintettel arra, hogy egyre többen éheznek a Földön, a klímaváltozás pedig egyre jobban érezteti hatásait. Az ír elnökség eltökélt szándéka, hogy az Európai Uniót körülvevő országokkal is szorosabb kapcsolatokra törekszik.ir

Mivel a 2012 novemberében tartott rendkívüli uniós csúcstalálkozón a tagállamok állam- és kormányfői nem tudtak megállapodásra jutni az unió 2014 és 2020 közötti többéves pénzügyi keretéről, így ennek az alkufolyamatnak a lezárása is várhatóan az ír elnökség feladata lesz.

"Hatékony munkát fogunk végezni, és becsületes alkuszok leszünk" - mondta a nemzetközi sajtónak Lucinda Creighton, Írország európai uniós ügyekért felelős külügyminiszter-helyettese.

Az ír elnökség deklarált célja az, hogy növelje az Európai Unió gazdasági versenyképességét, felvegye a harcot a munkanélküliség és annak okai ellen, lehetővé tegye a fenntartható növekedést és munkahelyteremtést. Az ír elnökség szerint a válság pontosan azt mutatta meg, hogy mennyire egymásra vannak utalva Európa gazdaságai, a közös gondokra pedig közösen kell megoldást találni.

Kimaradt?