Hat nap után abbahagyták az éhségsztrájkot a migránsok

A szerb-bolgár és a szerb-macedón határon megerősített határvédelem miatt kevesebb migráns érkezik Szerbiába - mondta el a közmédia helyszíni tudósítója hétfőn az MTI-nek.

Míg korábban a magyar határra érkező migránsok száma a száz főt is meghaladta naponta, a rendőrség és a hadsereg közös akciójának köszönhetően ez a szám egyre csökken. 

Kelebiánál most 250-300, Közel-Keletről érkezett bevándorló tartózkodik, főleg szírek, míg a Horgos-Röszke közötti tranzitközpontban 600-an is vannak. Ők többségükben Afganisztánból és Pakisztánból érkeztek. A tranzitközpont mellett múlt héten több tucat migráns folytatott éhségsztrájkot. A szerb-magyar határ melletti tisztásra 130 migráns érkezett gyalog Belgrádból. Azt szerették volna elérni, hogy Magyarország nyissa meg előttük a határt. Hat nap után ugyanakkor úgy döntöttek, hogy nincs értelme a tiltakozásuknak, és feladták azt. 

Már hetek óta több száz migráns tartózkodik a belgrádi buszállomás mellett is. A tudósítások szerint jelenleg 690-en vannak. Mivel a park, ahol a migránsok a szabad ég alatt tartózkodnak, nem számít befogadóállomásnak, nincs lehetőség tisztálkodásra, és a hatóságok mobil vécéket sem állítottak fel. Ételt az aktivisták osztanak számukra. 

Az országban hivatalos adatok szerint közel 3 ezer migráns tartózkodik. Az említett helyszíneken kívül Szabadkán, Siden, Adasevcin és Belgrádban is vannak, az erre a célra felállított menekültközpontokban. Annak, hogy a migránsok valamelyik tranzitközpontba kerülhessenek, és beadhassák menedékkérelmüket Magyarországon, az a feltétele, hogy a Szerbiában létesített befogadóállomások egyikében regisztráljanak. 

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter vasárnap úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy Szerbia nem lesz gyűjtőközpontja azoknak a migránsoknak, akik nem kellenek Nyugat-Európának, ezért átfogó megoldásra van szükség a migránsválság megoldását illetően. A tárcavezető arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban 700, Közel-Keletről érkező bevándorlót tartóztattak fel a szerb hatóságok a bolgár és a macedón határon. Hozzátette, hogy Szerbia megerősítette határvédelmét a montenegrói és koszovói határon is.

Kapcsolódók

Kimaradt?