Hámos László: fordulat állhat be a restitúció ügyében


-A A+

Mint arról a Maszol is beszámolt, az első ízben megszervezett ReConnect Transylvania program keretében a napokban Erdélyben járt egy nagy csapat amerikai fiatal. Az öt éve zajló ReConnect Hungary programnak és idei erdélyi leágazásának célja megerősíteni a másod-, harmad- és negyedgenerációs amerikai magyar fiatalok magyarságtudatát. A fiatalokat elkísérte Hámos László, a programot megvalósító Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation - HHRF) elnöke is. Őt faggattuk az alapítvány megalakulásáról, annak céljairól.

Milyen céllal jött létre az alapítvány?

Immár negyven éve annak, hogy alapítványunkat létrehoztuk, 1976-ban. Olyan célból, hogy a Ceausescu-diktatúra növekvő nyomásával szemben ellenállást alakítsunk ki, mert akkoriban Ceausescuról dícshimnuszokat zengtek: az amerikai sajtó és a kormányzati körök is el voltak ájulva attól, hogy milyen különutas, nagyszerű szövetségesünk van Európa keleti térfelén.

Amikor elkezdtek érkezni a hírek arról, hogy milyen - nem csak a magyarokat érintő - jogtipró intézkedéseket hoz ez a diktátor, és akkor tömegtüntetések, fizetett újsághirdetések útján ismertettük a valós helyzetet és azt, hogy az Egyesült Államok kormánya – mint amerikait, engem ez mélyen sértett – támogatja ezt a diktatúrát.  Amerikai magyarként engem az is sértett még, hogy az erdélyi magyar közösség ellen is intézkedéseket hozott. Ugyanakkor rendkívül felháborított, hogy kormányunk – a kommunista országok közül egyedüliként - a legnagyobb vámkedvezményt nyújtotta Romániának. Ez ellen én 25 egyéni tanúvallomást tettem a kongresszus különböző bizottságai előtt évről évre, dokumentálva. Ez volt akkoriban a HHRF munkájának egyik fő vetülete.

A másik az volt, hogy a Helsinki folyamatban, 11 különböző helsinki utókonferencián ismertettük és lobbiztunk amellett, hogy vegyék górcső alá a román állam jogtipró intézkedéseit és tegyenek valamit ellene. Végül 1987-ben az amerikai kormányzat felfüggesztette a Romániának nyújtott vámkedvezményt és így szélesebb nyilvánosságot is kapott a színfalak mögött végzett munkánk.  A HHRF amerikai magyarok tömegeit tudta maga mögé állítani, akik egyénileg megkeresték megválasztott képviselőiket és meggyőzték őket, hogy az erdélyi magyarok ügyével foglalkozzanak. Így, lassan-lassan összegyűlt az a kritikus tömeg, amely elhatározta, hogy Ceasusecut ejteni kell.

Tiltakoztak a falurombolás ellen is. Hogyan?

Számos ilyen akciónk volt, hosszú lenne most felsorolni, de van már egy kötet, amely bemutatja ezt részleteiben. Akkor, 1988-ban 27 világvárosban rendeztünk ugyanazon a napon tömegtüntetéseket és tiltakozásokat a falurombolások ellen. Ez volt az egyik akció, amely nagyon nagy figyelmet kapott az Egyesült Államokban és világszerte is. Egy másik fontos momentum volt, hogy megjelent a Romániából disszidált Ion Mihai Pacepa titkosszolgálati tiszt könyve. Ebben nagyon részletesen leírta mindazokat, amiket mi addig is állítottunk és igazolta állításainkat az amerikai üzleti és külügyi érdekekkel szemben. Nagyon kemény küzdelem volt azokban az években.

Aztán jött Romániában a forradalom. Mi történt azután?

1989 után sikerült végre a panaszpolitika mellé pozitív irányú törekvéseket is tenni. Ilyen például a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatása, amely részére az évek során több mint negyedmillió dollár értékű adományt – pénzt és felszereléseket – gyűjtöttünk.

Továbbra is foglalkozunk azzal, hogy Romániában van 2140 olyan egyházi ingatlan – iskolák, árvaházak, kórházak, stb. – amik mind-mind a civil társadalom alappillérei voltak Erdély-szerte, amiket a kommunizmus alatt egy tollvonással elkoboztak és a mai napig is csak töredékét juttatták vissza az illetékes tulajdonosokhoz.  Ezzel kapcsolatban több mint egy évtizede folytatunk egy kemény küzdelmet, amelyet Lantos Tamás, most már elhunyt amerikai képviselő kezdeményezett, aki annak idején a kongresszus külügyi bizottságának volt az elnöke. Egy határozatot szavazott meg a Kongresszus, hogy ezeknek az ingatlanoknak a visszaszolgáltatását gyorsított ütemben kell végrehajtani. De nemhogy gyorsítottak volna az ütemen, hanem pont fordítva, lelassult a folyamat. Az elmúlt hetekben Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének sikerült Washingtonban  a visszaesésekről tájékoztatni a kongresszust. Előtte az RMDSZ vezetősége, Kelemen Hunorral az élen, a kongresszusban és a külminisztériumban ismertette a fogyatékosságokat. És itt egy nagyon érdekes fordulat állt be: az amerikai kongresszus költségvetési bizottságának két vezető személyisége, a jobboldali Andy Harris (a Kongresszus egyetlen magyar származású tagja – szerk. megj.) és a nagyon baloldali Marcy Kaptur közösen adtott le egy olyan határozatot, – amit elfogadott  az egész kongresszus, – hogy a külügyminisztérium költségvetéséhez kötik azt, hogy Romániában milyen mértékben zajlik, vagy nem, ezeknek a tulajdonoknak a visszaszolgáltatása. Ez a fejlemény meglepte a külügyminisztériumot is, hiszem most már saját érdeke, hogy tegyen is valamit a tényleges restitúcióért. Ennek nyomán, nem arrogánsan, nem erőszakos módon, hanem tájékoztatóan mutatta be Kató Béla a mai állapotokat. Nagyon remélem, nem kell újabb negyven évet várnunk, hogy ez be is következzen.

Gyakorlatilag ez mit jelent?

A teljes körű visszaszolgáltatását azoknak az ingatlanoknak, amelyek – sok helyen persze, már romos állapotban vannak – lehetővé tennék, hogy a történelmi magyar egyházak eláthassák hivatásukat.

 A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Batthyaneum kulcspéldái annak, hogy a román állam továbbra se akarja visszaadni az épületeket jogos tulajdonosoknak. A román állam mindenféle kitérő manőverekkel arra törekszik, hogy megakadályozza a visszaszolgáltatást. Washingtonban is jól ismert Markó Attila meghurcolása, akit börtönre ítéltek jogellenes módon, pont őt, aki a törvény betűjét tiszteletben tartotta és közreműködött az elkobzott sepsiszentgyörgyi ingatlan visszaszolgáltatásához. Mi azért dolgozunk, hogy ezek a visszásságok megszűnjenek. A magántulajdonhoz való jog Amerikában szent és sérthetetlen, ezt a washingtoni döntéshozók feltételek nélkül támogatják.

Megpróbálnak tehát nyomást gyakorolni Romániára?

A washingtoni Külügyminisztérium az itteni nagykövetség útján személyes kapcsolatban áll a román miniszterelnökkel és olyan tárgyalás zajlik közöttük, amire én nem vagyok hivatott, hogy elmondjam, pontosan milyen. Ebben igenis kell előrehaladás, amennyiben az Egyesült Államok barátságát és stratégiai partnerségét továbbra is igényli Románia. Ha nem történnek meg a külügyminisztrium részéről ezek a lépések, akkor ott van a kongresszus, amely szorítja a külügyet. A kongresszus megválasztott képviselői, akkor is, ha halvány kötődésük sincs a konkrét témához, viszont szavazópolgáraik kérik tőlük, fel fognak lépni. A HHRF 40 éve ebből az alapfelvetésből kiindulva végzi munkáját. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X