Erdoğan lányának esküvőjére hatezer vendéget hívtak meg

A legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett, hatezer meghívott vendég jelenlétében tartották szombaton Isztambulban Sümmeyye Erdoğannak, a török államfő, Recep Tayyip Erdoğan 30 éves lányának és Selçuk Bayraktarnak, egy török vállalkozó fiának esküvőjét.

A pár, amely csak idén márciusban jegyezte el egymást, a Hürriyet című török lap beszámolója szerint egy Márvány-tenger melletti exkluzív helyszínt választott az ünnepségre. A ceremónia egy Korán-részlet felolvasásával kezdődött. A két tanú a leköszönő miniszterelnök, Ahmet Davutoglu és a hadsereg vezérkari főnöke, Hulusi Akar tábornok volt. Az esküvőn jelen volt Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök is.

Davutoglu az Erdoğannal kialakult nézeteltérések miatt a múlt héten jelentette be, hogy lemond a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) vezetéséről, és így automatikusan a kormányfői tisztségről. Úgy tűnik, hogy esküvői jelenléte azokat a híreszteléseket próbálta eloszlatni, hogy konfliktusba keveredett az államfővel.

Az esküvőt Isztambul Kücükcekmece elővárosában, egy kultúrközpontban tartották. A rendőrség több utcát lezárt a környéken.

A menyasszony az amerikai Indiana államban szociológiát és politikai tudományokat tanult, és a londoni School of Economics egyetemen diplomázott. Később, Erdogan miniszterelnöksége idején az AKP tanácsadója volt, egészen addig, amíg apját 2014-ben államfővé nem választották. Alelnöke egy nők jogait védő iszlámbarát csoportnak.

A vőlegény családja a Baykar konszernhez tartozik. Ez a cég a török hadiiparban tevékenykedik, egyebek között drónokat gyárt. A vőlegény az isztambuli műszaki egyetemen kezdte tanulmányait, és az egyesült államokbeli Georgia műszaki egyetemen doktorált.

Kapcsolódók

Kimaradt?