Nyolcszáz al-kaidást öltek meg Jemenben

Visszafoglalták Mukalla kikötővárosát és megölték az al-Kaida több mint 800 feltételezett tagját a dzsihadista terrorszervezet ellen két napja indított dél-jemeni offenzívában - jelentette be az országban harcoló, szaúdi vezetésű arab katonai koalíció. "A hadművelet az al-Kaida több mint 800 tagjának és néhány vezetőjének halálával zárult", a dzsihadisták egy része elmenekült - állította az arab koalíciós erők parancsnoksága az SPA szaúdi hírügynökség által idézett közleményében.

A jemeni hadsereg szaúdi és emírségekbeli különleges erők által támogatott offenzívájának célja az volt, hogy a kormány visszaszerezze az ellenőrzést a korábban az al-Kaida által elfoglalt jemeni városok, mindenekelőtt a terrorszervezet egyik fellegvárának számító Mukalla felett. A város, amely Hadramaut tartomány székhelye, 2015 áprilisa óta volt az al-Kaida kezén. "Bevonultunk a város központjába, és semmilyen ellenállásba nem ütköztünk az al-Kaida dzsihadistái részéről, akik nyugati irányban visszavonultak" - tette hozzá egy a francia hírügynökségnek a helyszínről nyilatkozó parancsnok. A kikötőváros elvesztésével egyben a bevételeinek fő forrásától esnek el az iszlamisták.

Jemen északi felét az Irán támogatását élvező lázadó síita törzsek és szövetségeseik tartják irányításuk alatt, míg a délnyugati országrészben a Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök vezette, nemzetközileg elismert kormány van uralmon, de csak külső segítséggel tudja fenntartani magát. A Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség 2015 márciusában avatkozott be a konfliktusba a jemeni kormány oldalán, s idővel kiszorította a húszikat a délnyugati országrészből. Az országban uralkodó káoszt kihasználva az al-Kaida is megvetette lábát a távoli déli területeken, ahol viszonylag szabadon folytatta tevékenységét.

A jemeni konfliktus szemben álló felei csütörtök óta béketárgyalásokat folytatnak Kuvaitban. Iszmail Ould Sejk Ahmed, az ENSZ jemeni különmegbízottja előzőleg úgy vélekedett, hogy a jemeni béke közelebb van mint valaha, még akkor is, ha tárgyalások kihívást jelentenek az elkövetkező napokban.

Kimaradt?