Késik a magyar-román csúcs, nem jó a kétoldalú viszony

Tünetértékű az Áder János köztársasági elnök és a román államfő közötti találkozó sorsa: sehogy sem akar összejönni. Klaus Johannist februárra várták Budapestre, de a román fél nem tartotta megfelelőnek a hónapot, így végül nem jelöltek ki pontos dátumot. A márciusi és áprilisi találkozó ötletét pedig Áderék utasították el arra hivatkozva, hogy túl sűrű az elnök programja – írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

Ártott a román államfő hazai megítélésének az is, hogy visszavonta Tőkés László EP-képviselő állami kitüntetését (amire válaszol rögtön egy soron kívüli kitüntetést adtak neki Magyarországon).

Hivatalos miniszterelnöki találkozó sem várható a szeptemberi romániai parlamenti választásig. Igaz, Szijjártó Péter külügyminiszter januári bukaresti látogatása jól sikerült, és a külügyminiszteri megbeszélés a korábbinál barátibb hangnemben zajlott.

A Románia irányítását Victor Ponta bukása után átvevő Dacian Ciolos-féle kormány ugyan nem bírálja annyiszor Budapestet, mint elődje, de a lap értesülései szerint ez a kabinet is helyteleníti Orbán Viktor oroszbarátságát és a magyar kormányra jellemző EU-szkeptikus retorikát. Bukarest az Egyesült Államok egyik legmegbízhatóbb térségi szövetsége és a Moldovai Köztársaság „gyámjaként” is rosszallják a kormány oroszbarátságát. Nem beszélve a székely autonómia kérdéséről, ami a két ország közötti feszültségek megújuló forrása.

A két ország viszonyában a menekültkvóta elutasítása a közös pont, az EU-s tervről szóló hírek alatti kommentekben a román hozzászólók istenítik Orbán politikáját.

Kapcsolódók

Kimaradt?