Menekültek lábát mossa meg nagycsütörtökön a pápa

Ferenc pápa nagycsütörtökön a Róma közelében fekvő Castelnuovo di Porto menekülttáborába látogat, ahol a lábmosás szertartása keretében tizenkét menekült lábát mossa meg, közölte Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke a L’Osservatore Romano március 22-i számában.

Egyszerű és sokatmondó lesz az esemény, jele annak a szolgálatnak és figyelemnek, amellyel Ferenc pápa a menekültek felé fordul” – írja a vatikáni napilap. A március 12-én délelőtt tartott szentévi általános kihallgatáson a lábmosás szertartását így értelmezte a Szentatya: „Azáltal, hogy megmossa apostolai lábát, Jézus ki akarta nyilatkoztatni nekünk, hogyan bánik Isten velünk, és példát akart adni az ő »új parancsáról« (Jn 13,34), hogy tudniillik úgy szeressük egymást, amint ő szeretett minket, vagyis életét adva értünk (…) A szeretet az a konkrét szolgálat, melyet egymásnak nyújtunk. A szeretet tehát a konkrét szolgálat, amelyet egymásnak nyújtunk. A szeretet nem szavakból áll, hanem tettekből és szolgálatból; alázatos, csendben és rejtekben végzett szolgálatból, amint maga Jézus mondta: »balkezed ne tudja, mit tesz a jobb« (Mt 6,3). Ez magában foglalja azoknak az adományoknak a rendelkezésre bocsátását, amelyeket a Szentlélek adott nekünk, hogy a közösség növekedhessen (vö. 1Kor 12,4–11). Ezenkívül kifejeződik az anyagi javak másokkal való megosztásában, hogy senki ne szenvedjen szükséget.”

Ennek a gondolatnak a jegyében válik érthetővé Ferenc pápa mostani szimbolikus tette, amelyet a Castelnuovo di Porto-i menekültek körében mutat meg: lehajol hozzájuk, hogy megmossa a lábukat. Ezzel azt jelzi, hogy kötelességünk figyelni a gyengékre ebben a történelmi pillanatban, amikor az a hivatásunk, hogy visszaadjuk nekik a méltóságukat. Azok közül a fiatalok közül sokan nem katolikusok. Ferenc pápa tette ezzel még beszédesebbé válik, mert azt a tiszteletet mutatja meg, amely a béke felé vezető főút. „Respectus”, tisztelet, vagyis annak az észrevétele, aki mellettem áll – olvasható a cikkben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?