Az ukrán titkosszolgálat szerint több mint 1600 orosz katona esett el Kelet-Ukrajnában

Kijevi adatok szerint több mint 1600 orosz katona halt meg a Donyec-medencében azóta, hogy 2014 tavaszán kitört a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus - közölte az ukrán titkosszolgálat egyik vezető tisztségviselője keddi sajtótájékoztatóján.

Olekszandr Tkacsuk, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) főnökének hivatali vezetője elmondta továbbá, hogy adataik alapján jelenleg még mindig mintegy hatezer hivatásos orosz katona tartózkodik a harcok sújtotta Donyeck és Luhanszk megye szakadár ellenőrzésű részében. Tavaly nyáron az Ukrajna területére vezényelt orosz katonák létszámát Kijev mintegy kilencezerre becsülte.  

Az ukrán fegyveres erők veszteségeiről január végén Petro Porosenko ukrán elnök hozott nyilvánosságra adatot, amely szerint a válság kirobbanásától addig az ukrán fegyveres erők 2269 tagja esett el. Azóta további katonák haláláról érkeztek napi jelentések, így számuk már megközelíti a 2280-at.

Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője keddi sajtótájékoztatóján arról adott hírt, hogy az elmúlt napon két katona sebesült meg a kelet-ukrajnai harcokban, haláleset nem történt. A hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli közleménye szerint az elmúlt napban 42-szer nyitottak tüzet a Moszkva által támogatott szakadárok az ukrán katonák állásaira. A helyzet változatlanul Donyeck környékén a legfeszültebb. Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzése közben azt közölte, hogy információi szerint hétfőn 19 orosz katona sebesült meg a Donyeck közelében lévő Avgyijivka településnél folyó harcokban.  

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter két hete az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén felszólalva kijelentette: az Ukrajnával szembeni "orosz agresszió" két éve alatt összesen 9 ezren vesztették életüket, 20 ezren szenvedtek sérüléseket, és kétmillió embernek kellett elhagynia otthonát.

Kimaradt?