Lefejezés közben végeztek ki egy dzsihadistát

Egyetlen lövéssel végzett az brit speciális erők harcosa egy dzsihadista hóhérokat kiképző terroristával. A húsz "tanonc" fejvesztve menekült a helyszínről.

Saját kalifátusukban terrorizálta egy brit különleges osztag az Iszlám Állam terroristáit - írta a Daily Express. A brit csoport egyik mesterlövésze több mint egy kilométerről, hangtompítóval felszerelt fegyverrel célozta meg a dzsihadista oktatót, nehogy kiderüljön, honnan érkezett a lövés.

A húsz Iszlám Állam ifjonc állítólag egy méterről nézte végig, ahogyan a golyó végez tanárukkal - mesélte egy szemtanú a Daily Expressnek. Elvileg két lövéssel szokták likvidálni a kilométeres távolságban levő célpontokat, de a brit harcos első lövése rögtön végzett az oktatóval.

A lövés szándékosan végzett  tanítványai körében a rettegett dzsihadistával, mivel a férfi nem csak a helyi lakosokat, de harcostársait és tanítványait is rendszerint terrorizálta.

David Cameron brit miniszterelnök határozottan elutasítja a brit csapatok szíriai küldetését, de kisebb számú különleges erők gyakran hajtanak végre rajtaütéseket az Iszlám Állam csapatai ellen Irakban és Szíriában is. A kommandósok a missziókat a legtöbb esetben titokban hajtják végre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?