Tizenkilenc tonna lisztet vitt a kárpátaljai árváknak Herczegh Anita

Tizenkilenc tonna lisztadományt adott át szerdán az ungvári járási Nagydobrony községben található Irgalmas Szamaritánus Református Gyermekotthonban kilenc kárpátaljai egyházi fenntartású oktatási és gyermekintézménynek, valamint egy jótékonysági szervezetnek Herczegh Anita, a magyar köztársasági elnök felesége, aki egynapos jószolgálati látogatást tett Kárpátalján.

Herczegh Anita az adományátadási ünnepség után megtekintette az ukrán állami támogatás nélkül működő, nagyrészt önfenntartó gyermekotthont, amelyben 68 árva, hátrányos helyzetű és rokkant gyereket nevelnek. Az államfő felesége a növendékekkel együtt részt vett az adományozott lisztből sütött lángosok készítésében és a közös ebéden.

A gyermekotthon területén folyó, szerteágazó gazdasági tevékenységgel való ismerkedését követő sajtótájékoztatón Herczegh Anita hangsúlyozta, hogy idén második alkalommal kereste fel Kárpátalját. Elmondta: "a jelenlétemmel is éreztetni szeretném az itt lakókkal, hogy mennyire fontosak nekünk". Hozzátette: fontos az együttérzés, a lelki támogatás és nem utolsósorban a tárgyi segítségnyújtás. "Kárpátaljai látogatásaim során mindig többet kapok, mint amennyit adni tudok, s most, advent idején jelentős lelki feltöltődést jelent számomra a látogatás" - fogalmazott. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy családjának apai ágon van kárpátaljai kötődése, a család egy része Kárpátalján él, ezért mindig közel állt a szívéhez ez a vidék.

Az MTI érdeklődésére Herczeg Anita elmondta: a Magyarok Kenyere Program keretében összegyűlt búzából őrölt 19 tonna lisztet kilenc kárpátaljai intézmény, köztük hat egyházi fenntartású bentlakásos líceum, két gyermekotthon és a Kárpátaljai Református Egyházkerület Beregszászon működő diakóniai központja kapta. Az adományt elsősorban magyar intézmények kapták, de a diakóniai központ által fenntartott ingyenkonyha révén ukrán rászorulók is fognak részesülni belőle. Emlékeztetett arra, hogy idén tavasszal Lembergben (Lviv) adott át helyi egészségügyi intézményeknek gyógyszerekből és gyógyászati segédeszközökből álló, jelentős értékű segélyadományt. Jelezte, hogy a kárpátaljai magyarság fontos az anyaország számára, és számíthat a további támogatásra.

A lisztadomány átadásán Korinek László, a Magyarok Kenyere mozgalom elindítója mellett részt vett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki a sajtónak elmondta, hogy a Magyarok Kenyere Program olyan sikeresnek bizonyult, hogy most már lisztadományokkal is tudják támogatni a határon túli rászorulókat. Közölte, hogy a programnak két kiemelt támogatottja van: a nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Református Gyermekotthon és a Böjte Csaba által működtetett dévai Szent Ferenc Alapítvány.

Herczegh Anita útban Nagydobronyba Beregszászon felkereste a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, és megkoszorúzta Mádl Ferenc néhai államfő emléktábláját.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?