EP: könyvet mutattak be a román forradalom igaz történetéről

Az Európai Parlament félretette a kettős mércét, és ítéletet mondott a totalitárius rendszerek fölött - jelentette ki kedden Tőkés László néppárti EP-képviselő Szőczi Árpádnak a romániai forradalom igaz történetét bemutatni hivatott könyve bemutatóján az Európai Parlamentben.

Kifejtette: a kelet-európai és a nyugat-európai történelemértelmezés között sokszor összebékíthetetlennek tűnik az ellentét, ugyanakkor az ma már magától értetődik, hogy önazonosságunknak része a közös történelmi tudat - vélekedett Tőkés László.

timisoara plakat webre tnA nyugatiak nem igazán tudják megérteni a múltunkat - vélekedett Tőkés László, aki szerint ezért hajlamosak kettős mércével mérni a nácizmus és a kommunizmus bűneit. Ezt tette félre a romániai magyar EP-képviselő szerint az Európai Parlament, amely "példás módon ítéletet mondott korunk totalitárius rendszerei felett".

"A hatalmát átmenteni igyekvő nomenklatúra tagjainak elemi létérdekük saját múltjuk megszépítése, ők nem érdekeltek az általuk fenntartott és kiszolgált rezsim viselt dolgainak és emberiesség elleni bűneinek őszinte feltárásában" - fejtette ki a könyvbemutatón Tőkés László. Annak lehetőségéről is beszélt, hogy a kommunista rendszerek bűneinek elkövetőit a nürnbergi perhez hasonlóan nemzetközi törvényszék előtt vonhatnák felelősségre, a kelet-európai titkos szolgálatok levéltárait pedig közös európai örökségnek nyilváníthatnák.

A romániai forradalomról a közmédiának adott külön interjúban Tőkés László azt mondta, hogy az események legalább két síkon zajlottak: volt egy spontán, hiteles felkelés a temesvári gyülekezetben, amelyhez a román és a többi nemzetiség is csatlakozott, utólag pedig a titkosszolgálat és a Ion Iliescuhoz köthető hatalmi elit segítségével erre "ráépült egy államcsíny jellegű eseménysorozat, amely aztán végképp kompromittálta a forradalmat".

"A posztkommunista hatalmi réteg még mindig érdekelt abban, hogy meghamisítsa a történelmet" - jelentette ki a korábbi református püspök, aki szerint ezért ami akkor szabadságharcnak volt nevezető, az most "igazságharcba" csap át.

Szőczi Árpád Románia legnagyobb ellenzékijének nevezte Tőkés Lászlót, és külön háláját fejezte ki a Magyar Televízió Panoráma című műsorának, amely a forradalom előtti időszakban adásba adta azt a Tőkés-interjút, amelynek elkészítése után őt két kanadai újságíróval együtt őrizetbe vették a román hatóságok.

A megnyitón Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetője kifejtette, Szőczi könyvének azért kell léteznie, hogy ami Kelet-Európában a második világháborút követő évtizedekben történt, az soha egyetlen országban se ismétlődhessen meg.

Jerzy Buzek, az EP korábbi elnöke kifejtette, az Európában nap nap után megjelenő több ezer könyv közül ez több okból is különösen fontos. Mert Európa huszadik századi történetének legdrámaibb szakaszával foglalkozik, mert idővel elfelejthetjük, mennyire szenvedtek azokban az időkben az emberek, és azt is, hogy bár az EU-ban jelenleg is sok a nehézség, de a mai problémák összemérhetetlenek az évtizedekkel ezelőttiekkel. Végül pedig azért, mert le kell vonni a következtetéseket a múltból, hogy azok is megértsék a történelmi leckét, akik maguk nem élték át, ezt pedig a személyes példákon, a személyes tanúságtételeken keresztül lehet megtenni - fejtette ki Jerzy Buzek.

Az Európai Parlament korábban állásfoglalást szavazott meg a totalitárius rendszerekről, s ebben úgy fogalmazott: "Európa csak akkor lesz egységes, ha közös véleményt tud kialakítani történelméről, ha közös örökségként tudja elismerni a nácizmust, a sztálinizmust, a fasiszta és kommunista rendszereket, valamint őszinte és érdemi vitát tud folytatni az e rendszerek által az elmúlt évszázadban elkövetett bűnökről".

Kimaradt?