A franciák elkezdték az Iszlám Állam bombázását

A francia légierő húsz bombát dobott le az Iszlám Állam dzsihadista szervezet székhelyén, Rakka városában. A tíz bombázó egy parancsnoki központot és egy kiképző tábort is megsemmisített - közölte vasárnap este a francia védelmi minisztérium.

"Az első megsemmisített célpontot az Iszlám Állam parancsnoki központként, dzsihadisták toborzóhelyeként és fegyverraktárként használta. A második célpont terroristák kiképzőtábora volt" - olvasható a tárca közleményében - írja az MTI.

A bombázók az Egyesült Arab Emirátusokban és Jordániában szálltak fel. A védelmi minisztérium szerint a francia felderítő repülések során előzetesen azonosított célpontok ellen az amerikai erőkkel összehangolva hajtotta végre a francia légierő a támadást.

A közleményben nem szerepel, de a hadművelet egyértelmű válasz a pénteken Párizsban végrehajtott 129 áldozattal járó merényletsorozatra, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára.

Francois Hollande francia államfő még azelőtt, hogy a terrorszervezet kiadta volna az erről szóló közleményét, a merényletsorozatot "egy dzsihadista hadsereg, az Iszlám Állam által elkövetett háborús tettnek" nevezte, amely ellen Franciaország "kíméletlenül fel fog lépni bel- és külföldön".

Az amerikaiak segítenek

Az Egyesült Államok hírszerzési információkat osztott meg Franciaországgal a Párizs által az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet észak-szíriai székhelye, Rakka ellen vasárnap elrendelt légitámadás előtt - közölte a The Daily Beast című online hírmagazinnal egy névtelenül nyilatkozó amerikai kormányzati tisztségviselő.

Az illetékes hozzáfűzte: ez nem jelenti azt, hogy a franciákat is be kívánnák vonni az "öt szem" elnevezésű hírszerzési együttműködésbe, amely az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland között alakult ki. Szavai szerint az elmúlt hetekben jelentősen javult az amerikai hírszerzési tevékenység eredményessége Irakban és Szíriában, aminek nyomán várhatóan intenzívebbé válnak majd a légicsapások.
    
Azzal az iraki bejelentéssel kapcsolatban, amely szerint Bagdad előre figyelmeztette Washingtont és Párizst egy készülő terrortámadásra, azt mondta, hogy nem konkrét fenyegetésekre vonatkozó jelzések napi rendszerességgel futnak be az illetékes szervekhez.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?