Halászfalura zuhant a repülő Dél-Szudánban

Lezuhant egy teherszállító gép Dél-Szudánban. A Ria Novosztyi szerint az An–12-es típusú gépen az öt fős személyzet mellett hét ember utazott.

A szovjet gyártmányú gép a hírek szerint mégsem örmény tulajdonban állt, hanem egy afrikai kereskedelmi társaságé volt – írta az Interfax az orosz közlekedési minisztériumra hivatkozva. Hogy melyik országé, azt a minisztérium nem közölte. A teherszállító gép személyzete állítólag oroszokból állt.

Az MTI úgy tudja, a halottak száma a negyven főt is eléri, tehát a dél-szudáni főváros, Juba közelében lezuhant gép a földön is szedte áldozatait. Az adatok 23-41 áldozatról szólnak.

A South Sudan Tribune twitteres bejegyzése szerint van azonban két túlélő is, köztük egy gyermek – a dél-szudáni elnöki szóvivő szerint a gyermek is a gépen utazott. A jubai nemzetközi repülőtér vezetőjére hivatkozva a helyi Eye Radio Juba úgy tudja, három túlélője is van a balesetnek.

A teherszállító gép a a Fehér-Nílus közelében, 800 méterre a jubai repülőtértől zuhant le, egy kis szigetre, ahol egy halászfalu van. Az itteni áldozatok között hét gyerek is van – írta a Newsru.com. nem sokkal a felszállás után. A gép a 2011-ben függetlenné vált ország egyik olajlelőhelyére tartott volna a fővárosból.

Az értesülések eltérőek, néhol 20, néhol 12 gépen tartózkodó emberről szólnak az információk. A Ria Novosztyi a dél-szudáni tájékoztatási minisztériumra hivatkozva 17 gépen lévőről tud. Az AP szerint 12 ember volt a gépen, közülük tízen haltak meg – eszerint tehát két túlélőről lehet szó.

Az Antonov–12-es gépeket 1957 és 1973 között gyártották a Szovjetunióban, majd 1981-től Kínában. A teherbírása 2,8 tonna. A négymotoros gép teherszállítás mellett ejtőernyős deszantosok szállítására is alkalmas.

 

Kimaradt?