Ausztria elérte befogadóképességének határát

Európának és főleg Németországnak egyértelműen ki kell jelentenie, hogy felhagy az üdvözlő politikával, hiszen már túl sok ember érkezik - mondta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter.

A Kleine Zeitung című osztrák lapnak adott interjújában Kurz úgy vélte, hogy Ausztria elérte befogadóképességének határát, de szerinte ugyanez mondható el Németországról vagy Svédországról is. Ez egy olyan helyzet, amely nem tartható tovább - jelentette ki. A politikus szerint az uniós csúcson sok állam- és kormányfő még mindig azzal áltatta magát, hogy megállítható a menekültáradat.

Ha Németország lezárja határait, Ausztriának is így kell tennie, jelentette ki, de szerinte most az uniós külső határokat kellene védeni. Ha ez nem történik meg, úgy egyre több állam fog saját maga intézkedni - mondta az osztrák külügyminiszter, és arra figyelmeztetett, hogy már nincs sok idő a cselekvésre. 

Folyamatosan jönnek

Ausztriában folyamatosan zajlik a menekültszállítás a déli határrészről a német-osztrák határhoz. Még éjszaka is indult menekülteket szállító busz a Stájerországban található spielfeldi átkelőtől. 

Az osztrák belügyminisztérium szerint naponta 8-9 ezer ember érkezik Szlovéniából Ausztriába, egy héttel ezelőtt csupán 4-5 ezer volt az osztrák-szlovén határt átlépők száma.

Kapcsolódók

Kimaradt?