Újabb korrupciós ügyet lepleztek le Szerbiában

Szerbiában újabb korrupciós botrányra derült fény, amelynek nyomán szombaton őrizetbe vettek egy korábbi minisztert és további hét embert - jelentette a szerb állami televízió (RTS).

Sasa Dragin volt agrárminiszteren kívül letartóztatták Zvonimir Nikezicet, a Ces Mekon belgrádi tanácsadó cég főnökét, Mirko Cvetkovic volt miniszterelnök tanácsadóját és korábbi többéves munkaadóját, aki az Agrobankban az államot képviselte, valamint több állami és magánvállalat vezetőjét is. 1124 zvonimir-nikezic

A Szerbiai Nemzeti Bank májusban bevonta az Agrobank működési engedélyét, mert 300 millió eurós hiányt találtak a bank vizsgálatakor. 2011 decemberében már kényszerigazgatást vezettek be a pénzintézetben. A bankot felszámolták, és kötelezettségeit a Nova Agrobanka vette át, amelynek alapítója a szerb kormány.

Az őrizetbe vett személyeket azzal gyanúsítják, hogy államilag támogatott műtrágyát értékesítettek törvényellenesen, és ezzel 4,5 millió eurós kárt okoztak az állami költségvetésnek.

Dragin a 2008-2012 között hivatalban lévő Cvetkovic-kormány második olyan minisztere, akinek korrupciós vádakkal kell szembesülnie.

Október közepén vádat emeltek Oliver Dulic volt környezetvédelmi miniszter ellen, aki a vádak szerint optikai kábelek autópályák mentén történő elhelyezésére adott megrendeléseknél járt el szabálytalanul. Médiajelentések szerint ezért, ha a vádak bebizonyosodnak, 12 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.

Egyes, a kormányzó Szerb Haladó Párthoz közel álló szerbiai bulvárlapok a szombati letartóztatásokat az elmúlt héten előre beharangozták, sőt közvetve arra is utaltak, hogy a botrányban érintett lehet Aleksandar Vucic, a korrupció elleni küzdelemért felelős jelenlegi első miniszterelnök-helyettes is.

Kimaradt?