Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet két magyarországi megyében

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a magyar kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyében - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden.

A kormányszóvivő közölte, a válsághelyzet addig marad érvényben, amíg szükség van rá. Hangsúlyozta, mindenkinek - a valódi menekülteknek is - elemi érdeke, hogy véget érjen az illegális migráció. Kovács Zoltán úgy fogalmazott, az ideiglenes biztonsági határzár kialakítása, a jogszabályváltozások, illetve a határ őrizetének megerősítése minimalizálni fogja az illegális migrációt.

Magyarország igyekszik a schengeni előírásokat a lehető legszigorúbban és legkövetkezetesebben alkalmazni, de szinte az egyetlen ország, amely betartja a nemzetközi szabályokat. Ha minden ország így tenne, a jelenlegi helyzet nem állt volna elő - mondta. Magyarország törvényesség és a jog helyreállítás a határokon idén 200 millió eurót fordított miközben, az Európai Unió 7 millió euró támogatást nyújtott erre a célra - közölte Kovács Zoltán.

Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó elmondta, kedden délelőtt hatvan esetben intézkedett a rendőrség illegális határátlépés miatt. Közülük 45 embert a déli határon fogtak el, ők a határzáron keresztül vagy azt megbontva léptek magyar területre, ezért büntetőeljárást indítottak ellenük. Hozzátette: a megrongált kerítésszakaszokat haladéktalanul kijavították. A főtanácsadó közölte, a Szerbia felől érkező migránsok két tranzitzónában - Röszkén és Tompán - nyújthatják be menedékkérelmüket. Itt regisztrálják személyes adatait, ujjlenyomatokat és arcképfelvételt készítenek, melyet rögzítenek az uniós adatbázisba.

Nyolc napon belül elbírálják a menedékkérelmet

A tranzitban tartózkodók ellátásáról a magyar állam gondoskodik. Amennyiben a menedékkérők ügyében 24 órán belül nem születik döntés a tranzitban kialakított szálláshelyekre kerülnek. A kérelmüket legkésőbb nyolc napon belül elbírálják a hatóságok, az érintettek két napon belül bírósági felülvizsgálatot kérhetnek. Elutasító döntés esetén a migránst visszaküldik Szerbiába, ez azonban nem tekinthető kitoloncolásnak, hiszen a kérelmező a tranzitban jogilag nem lépett magyar területre - tudatta Bakondi György. Hozzátette: a migráns a tranzitban nincs őrizetben, azt bármikor elhagyhatja.

A kísérő nélkül érkező kiskorúak gyermek és ifjúsági szakintézménybe kerülnek. A különleges ellátást igénylő személyeket - időseket, betegeket, kisgyermekes családokat - befogadó állomásokra szállítják, ügyükben a korábban megszokott eljárásban döntenek - mondta a főtanácsadó.

Az új törvényes keret

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelésére a kedden hatályba lépett törvénymódosítás adott lehetőséget. A szabályozás szerint tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet akkor rendelhető el, ha a Magyarországra érkező menedékjogi elismerést kérők száma egy hónapban átlagosan a napi 500 embert vagy két egymás utáni héten átlagosan a napi 750 embert vagy egy hét alatt átlagosan a napi 800 embert meghaladja.

Akkor is elrendelhető tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, ha tranzitzónákban tartózkodók száma meghaladja egy hónap alatt átlagosan napi 1000 embert, két egymás utáni héten átlagosan a napi 1500 embert vagy egy hét alatt átlagosan a napi 1600 embert. Mindezek mellett a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet akkor is elrendelhető, ha bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény alakul ki, amely valamely település közbiztonságát, közrendjét vagy a közegészségügyet közvetlenül veszélyezteti, különösen, ha az adott településen vagy annak külterületén található befogadó állomáson vagy a külföldiek elhelyezését biztosító egyéb létesítményben zavargás tör ki, vagy erőszakos cselekményeket követnek el. Ezeket a feltételeket az országos rendőr-főkapitánynak és a menekültügyi hatóság vezetőjének kell figyelemmel kísérnie, s jelezniük kell azok fennállását, illetve megszűnését.  

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről a kormány dönt, az erről szóló rendelet legfeljebb hat hónapig marad hatályban, de amennyiben a feltételek továbbra is fennállnak, az intézkedés meghosszabbítható.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?