Bicskére szállítják a Keleti pályaudvarról a menekülteket

Menekültekkel teli vonat indult csütörtök délelőtt a budapesti Keleti pályaudvarról Sopron irányába. A migránsok azért szálltak fel rá, mert azt hitték, hogy az osztrák határig eljutnak, ám Bicskénél leszállították őket.

Megállt Bicskén az az illegális migránsokkal teli vonat, amely csütörtök délelőtt indult el a budapesti Keleti pályaudvarról; az MTI helyszínen levő tudósítójának beszámolója szerint rendőrök kisebb csoportokban buszokhoz próbálták kísérni a bevándorlókat, hogy a bicskei befogadóállomásra szállíthassák őket.

Mindenkit leszállítottak, aki nem rendelkezik érvényes okmányokkal. A helyszínen mintegy húsz rendőrségi jármű volt látható, autók, kisbuszok és terepjárók, valamint személyszállításra alkalmas buszok.

Bicskén tolmács segítségével tájékoztatják a migránsokat, hogy a táborban étel és szállás várja őket, valamint hogy érvényes okmányok nélkül nem tudnak továbbutazni. A menekültek kisebb csoportokban próbálják a buszokhoz kísérni, ugyanakkor a bevándorlók azt skandálják, hogy "No camp!" vagyis nem akarnak a táborba menni, és tüntetőleg a síneket az állomás épülete előtti parkolóval összekötő aluljáróban maradtak.

A második vonatra már nem szálltak fel

Délután újabb vonat indult a Keletiből Tatabánya, Győr irányába. A migránsok előbb tömegesen szálltak fel a szerelvényre, később azonban többen leszálltak - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

Az MTI tudósítójának beszámolója szerint a peronokon tartózkodó migránsok először pillanatok alatt ellepték a vonatot, annak ellenére, hogy a hangosbeszélő folyamatosan tájékoztatja őket: minden Nyugat-Európába tartó vonatot töröltek. Később többen leszálltak, de a vonat indulásakor is sokan voltak a szerelvényen.

A menekülteket csütörtök reggel engedték be a budapesti Keleti pályaudvar csarnokába. Ezzel egy időben visszavonták a rendőröket, a MÁV pedig közölte, nem indít el egyetlen nyugat-európai járatot sem Budapestről.

Kapcsolódók

Kimaradt?