Nem engedélyezték a Borisz Nyemcov-emléktáblát Moszkvában

Emléktáblát szerettek volna állítani Moszkvában Borisz Nyemcovnak, a meggyilkolt ellenzéki vezetőnek, de a főpolgármester ezt nem engedélyezte.

Az orosz főpolgármesteri hivatal elutasította azt a kérelmet, hogy Moszkvában valamilyen formában megörökítsék a február végén a Kreml közelében meggyilkolt Borisz Nyemcov ellenzéki politikus emlékét, így még évekig nem állíthatnak neki emléktáblát sem - jelentette hétfőn az Interfax orosz hírügynökség. 

Leonyid Pecsatnyikov főpolgármester-helyettes azzal indokolta a döntést, hogy a törvény nem teszi lehetővé Dmitrij Gudkov orosz parlamenti képviselő erre vonatkozó beadványának teljesítését. Hozzátette, hogy az elutasítás hátterében semmiféle politikai ok nem áll. 

A moszkvai szabályozás szerint bármely közéleti, kulturális, tudományos, politikai személyiségnek a lakóhelyén csak a halála után tíz évvel, munkahelyén pedig leghamarabb két évvel az elhunytát követően lehet emléket állítani, ha erről nem rendelkezik másképp az orosz államfő vagy a főpolgármester.

Dmitrij Gudkov "a politikai akarat hiányát" látja a főpolgármesteri hivatal döntésében. Szerinte egyébiránt előbb vagy utóbb megjelenik egy emléktábla Borisz Nyemcov megölésének helyszínén, a Kreml lábánál kezdődő Bolsoj Moszkvoreckij hídon, ahova egyébként az emberek továbbra is virágokat visznek. Gudkov felhívást intézett, hogy ez utóbbit ne akadályozzák meg a hatóságok.  

A Nyemcovval együtt számos oroszországi ellenzéki tiltakozó megmozdulást szervező parlamenti politikus úgy vélekedett: az RPR-Parnasz és az orosz Szolidaritás mozgalom társelnökének megölése politikai gyilkosság volt, az terrorcselekménynek tekinthető. Ezért szerinte a moszkvai főpolgármester kezdeményezhetné a vonatkozó törvény módosítását, hogy Nyemcovnak emléket állíthassanak Moszkvában. 

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?