Neten tették közzé iszlamisták amerikai katonák fényképes adatait

Mintegy száz amerikai katona nevét, fényképét és címét tette fel a világhálóra egy eddig ismeretlen, magát az Iszlám Állam Hackerszervezetének nevező csoport, és támadásokkal fenyegette meg őket  - jelentette hétfőre virradóra a CNN hírtelevízió.

Egyelőre nem világos, hogy a csoport, amint a nevéből következtetni lehet, valóban kapcsolatban áll-e az Irak és Szíria nagy területeit megszállás alatt tartó Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettel. A „halállistához" csatolt üzenetében a szervezet közölte, azért szivárogtatta ki az információkat a katonákról, hogy „az Amerikában élő testvérei tudjanak velük foglalkozni". Állítása szerint a listán olyan katonák adatai szerepelnek, akik részt vettek az Iszlám Állam elleni támadásokban Szíriában, Irakban és Jemenben, de amerikai lapértesülések szerint vannak köztük olyanok, akik sosem jártak ezekben az országokban.

A hackercsoport közölte, hogy a katonák személyes adataihoz az amerikai hadsereg adatbázisainak feltörésével jutott hozzá, de a CNN jelentése szerint a listán szereplő egyes információk szabadon hozzáférhetők közösségi portálokon, telefontudakozókban és más, nyilvános forrásokban.

Sem a Pentagon, sem a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nem erősítette meg egyelőre a fenyegetés hitelességét, de vizsgálja az esetet. A hadsereg és a haditengerészet arra kérte katonáit, hogy korlátozzák a személyes információk közzétételét a világhálón. A híradás szerint az amerikai rendvédelmi szervek már kapcsolatba léptek a listán szereplő katonákkal.

Kimaradt?