Letrógerezte az Orbánhoz hű volt alkalmazottait Simicska Lajos

Újabb trágár megnyilvánulással hívta fel magára a figyelmet Simicska Lajos, a Fidesz médiaérdekeltségekkel is rendelkező egykori alapembere, aki korábban Orbán Viktor miniszterelnököt bírálta obszcén szavakkal.

„Ezek tróger, jellemtelen gecik” – jelentette ki az Indexnek adott interjújában az Hír TV-t is birtokló üzletember a televízió közkedvelt műsora, a Célpont stábjáról, akik szerdán tették közzé, hogy szerintük „Orbán Viktor nem geci”, és felmondtak. A tévés újságírók a Simicska által bevezetett új, Orbán-ellenes műsorpolitika ellen tiltakoztak az alábbi videóval:

https://index.hu/belfold/2015/02/25/simicska_ekkora_trogerseget_meg_nem_tapasztaltam/

Az üzletember elmondta, kedden éjjel többször is tárgyalt telefonon Kisberk Szabolccsal, a Célpont műsorának szerkesztőségvezetőjével, és megpróbálta maradásra bírni a stábot. A végére elszakadt nála a cérna, és akkor beszólt a tévésnek, akivel korábban sosem találkozott. Ekkor hangzott el, az a mondat, ami azóta nyilvánosságra került: „bemegyek, baszd meg, és megtakarlak”.

Simicska leszögezte, a szerkesztővel lefolytatott tárgyalásán pénzről nem is esett szó, miután a célpontosok nagyon sok pénzt kerestek eddig is, név említése nélkül, de valójában csak és kizárólag az Orbán Viktorhoz való hűség volt a téma.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?